Öt kevéssé ismert náci háborús bűnös, aki Dél-Amerikában keresett menedéket
2018. január 2. 14:10
Adolf Eichmann és Josef Mengele világháború utáni meneküléséről és dél-amerikai életéről gyakran olvashatunk. Rajtuk kívül azonban még számos náci vezető igyekezett a tengerentúlra szökve új életet kezdeni 1945 után.
Korábban
A mobil gázkamrák atyja, aki Pinochet tanácsadója lett
Walter Rauff SS ezredest leginkább arról ismerheti az utókor, hogy az ő nevéhez kapcsolódik az úgynevezett „mobil gázkamrák” létrehozása. Rauff úgy módosított teherautókat, hogy azok kipufogó gázát átvezette a légmentesen zárt raktérbe, ahová akár 60 embert is be tudott zsúfolni. Becslések szerint mintegy 100 ezer ember vesztette életét az ilyen teherautókban a második világháború évei alatt.
Rauff a háború idején Tunéziában, majd később a Gestapo kötelékében Olaszország területén szolgált, ahol 1945-ben amerikai fogságba esett. A hadifogolytáborból azonban hamarosan megszökött, és előbb kolostorokban bujkált, majd Szíriába menekült, végül pedig 1949-ben Chilében telepedett le.
Rauff egész életében sikeresen elkerülte az igazságszolgáltatást, sőt 1958 és 1962 között a nyugatnémet hírszerzés hivatalos informátoraként is szolgált, igaz jelentéseiről bebizonyosodott, hogy nem sok érdemi információt tartalmaznak. 1962-ben ugyan letartóztatták új hazájában, de a chilei legfelsőbb bíróság 1963-ban felmentette az egykori SS-tisztet és Németország, illetve Izrael ismételt kérései ellenére sem adták ki az őt ekkor már üldöző hatóságoknak. Rauff, aki valószínűleg a chilei diktátor, Augusto Pinochet tanácsadójaként is szolgált, végül 1984-ben, 77 éves korában halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap