Öt bizarr haláleset a XIX. századból
2019. május 31. 08:28 Múlt-kor
Korábban
A háború és a boldogság halálos kombinációja
Az elmúlt évszázadok háborúi sok fiúgyermek szülei számára okoztak álmatlan éjszakákat és rengeteg aggodalmat, hiszen másra sem vágyhattak, mint a fronton harcoló fiúk biztonságos hazatérésére. Egy ilyen eset volt a második búr háború is, amely a XIX. századi európai expanzió következtében tört ki.
A britek már 1806-ban, a napóleoni háborúk alatt eljutottak Afrika legdélebbi területeire, ahol kisajátították a hollandok fokföldi gyarmatait. A búrok, azaz a holland telepesek a brit terjeszkedés elől Afrika belső vidékeire vonultak vissza két köztársaságot is alapítva.
Úgy látszott ekkor, hogy a két fél megegyezésre jutott, tekintve, hogy a britek elismerték mindkét államot. Probléma igazán az 1860-as években merült fel, amikor felfedezték, hogy Oranje és Transvaal gyémántlelőhelyben mérhetetlenül gazdag. 1880 és 1881 között viszonylag rövid idő alatt lezajlott az első fegyveres konfliktus, amely búr győzelemmel zárult.
1899 és 1902 között ismét fegyverhez nyúltak az angolok, ez volt az a háború, ahol a 80 éves Peter Kitchen fia is harcolt. A férfi már hosszú ideje nem kapott életjelet fiáról, ez az idegeit teljesen felőrölte az idős embernek, majd a háború kitörése után egy évvel 1900-ban megkapta a várva várt levelet, miszerint a fiú ép és egészséges.
Az apa annyira megörült, hogy az izgalom és boldogság korából fakadóan halálos kimenetelűnek bizonyult – írta a The Edinburgh Evening News.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap