Szokatlan házasságok sorozata alakította Anglia történelmét
2021. május 9. 17:12 Múlt-kor
A Stuart-ház „asszonygondjai”
A forradalom után visszatérő II. Károly (1660–1685) Bragança Katalint vette feleségül. A királyné azonban nem beszélt, csak portugálul, és a külseje is meglehetősen előnytelen volt, ezért Károly hónapokig nem hálta el a házasságot, és a szeretőinél keresett vigaszt.
Később mégis teljesítette férji kötelességeit, és Katalinnak három elvetélt terhessége is volt. Mikor azonban világossá vált, hogy a királyné nem lesz képes törvényes utódot világra hozni, a király tanácsadói sürgették az uralkodót, hogy váljon el, és vegyen feleségül egy termékeny és protestáns nőt, de Károly visszautasította a javaslatot.
Öccse, II. Jakab (1685–1688), azzal vívta ki az udvar rosszallását, hogy feleségül vette Hyde Annát, aki alacsony származásúnak számított. Még az uralkodóház száműzetése idején köttetett a frigy, és törvényesíttették, mikor kiderült, hogy Anna gyermeket vár.
Annak ellenére, hogy Jakabnak számtalan szeretője volt, a királyné szerette a férjét, aki a korban szokatlan módon köznapi emberként is foglalkozott a gyermekeivel. Két lányuk érte meg a felnőtt kort, és utóbb II. Mária, és Anna is királynők lettek.
Mária férjét, Orániai Vilmost, aki a felesége után szintén angol király lett, a kortársak homoszexualitással vádolták, mivel a feleségét elhanyagolta, csak egyetlen szeretőt tartott, és előszeretettel vette magát körül fiatal férfiakkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.