Szinte biztos, hogy van valami Tutanhamon sírjának falai mögött
2015. november 30. 09:57 MTI, Múlt-kor
A legújabb radarvizsgálatok első eredményei szerint 90 százalék, hogy valami van Tutanhamon sírjának falai mögött - jelentette be szombaton Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter Luxorban.
Korábban
A két napja kezdődött radarvizsgálatok első eredményeiről tartott sajtótájékoztatón jelen volt Nicholas Reeves brit régész is, akinek elmélete szerint a gyermekfáraó sírjának falai mögött rejtett kamrák húzódnak, amelyek a szépségéről és nagy hatalmáról ismert óegyiptomi királynő, Nofertiti földi maradványait őrzik. Damáti ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mostani eredmények további elemzésekre szorulnak, amelyeket Japánban hajtanak végre, és amelyek előreláthatóan egy hónapig is eltarthatnak.
A hónap elején már végeztek infravörös hőkamerás vizsgálatokat a Királyok völgyében található sír északi falán, s ezek előzetes eredményei hőmérsékleti különbségeket mutattak ki, ami rejtett kamrák létezését jelezheti. Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia tizedik uralkodójának a főfelesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye. Tudósok egy része feltételezi, hogy a férje által alapított fővárosban, Amarnában helyezték nyugalomra, míg mások úgy vélik, holtteste egyike annak a két múmiának, amelyeket korábban a Királyok völgyében találtak.
Nofertiti Berlinben lévő híres mészkőmellszobrát 1912-ben Amarnában találták meg. A királynéról DNS-vizsgálatok eredménye alapján egyes tudósok feltételezik, hogy ő volt Tutanhamon anyja.Több egyiptomi régész ugyan kétli, hogy a Reeves által szorgalmazott projekt Nofertiti sírjának felfedezésével zárul, azt sokan valószínűsítik, hogy a falak mögött titkos kamrákra fognak lelni. Tutanhamon i. e. 1323 körül halt meg. Érintetlen sírját pompás arany halotti maszkjával a Királyok völgyében fedezte fel és tárta fel Howard Carter brit egyiptológus 1922-ben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában](/ih0Ax/label/.cut-640x400/794.jpg)
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)