Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége
2020. december 16. 14:22 Múlt-kor
Korábban
„Kleopátra tűi”
Az alexandriai kikötőre néző Caesareum templom bejáratához Kr. e. 12-13-tól két obeliszket állítottak a római megszállók. Az eredetileg Héliopoliszban álló vörös gránit oszlopokat III. Thotmesz fáraó emeltette a Kr. e. 15. században.
Az obeliszkeket, melyek közül az egyik 209, míg a másik 224 tonnát nyom, és kb. 21 méter magasak, félrevezető módon „Kleopátra tűi” néven ismerte meg a világ. Annak ellenére ugyanis, hogy valószínűleg a királynő is tervbe vette az obeliszkek Alexandriába történő szállítását, nem sok közük van Egyiptom utolsó fáraójához.
Az obeliszkek még ma is megcsodálhatóak, ám már régóta nem Egyiptomba kell utaznia annak, aki látni szeretné őket. Az egyik 1878 óta Londonban található. Átszállítása előtt az obeliszket egy vitorlássá alakított, Kleopátra névre keresztelt hatalmas vashengerbe zárták, amelyet egy Olga nevű gőzös után kötöttek. A különös „hajóhad” három héten át zavartalanul folytatta útját, ekkor azonban bekövetkezett a katasztrófa.
1877. október 14-én a Vizcayai-öbölben egy óriási vihar következtében a Kleopátra teljesen irányíthatatlanná vált. Az Olgáról egy hatfős mentőcsapatot küldtek segítségül, de az önkéntesek elmerültek a hánykolódó tengeren. Viszont Henry Cartert, a Kleopátra kapitányát hatfős legénységével együtt sikerült megmenteni.
Az eltűntnek hitt Kleopátrára végül spanyol halászhajók találtak rá négy nappal a katasztrófa után. Az Olga közben kikötött az angliai Falmouthban, ahol a legénység egyik tagjára egy távirat várt, amely első gyermeke megszületéséről tájékoztatta. Az üzenet címzettje azonban a tengerbe veszők egyike volt, így már nem olvashatta el a jó hírt.
A Kleopátra végül 1878. január 21-én ért partot Londonban, „Kleopátra tűjét” pedig szeptember 21-én állították fel Londonban. A másik „tű” költöztetése közben nem merültek fel hasonló problémák. 1880-ban szállították el a Caesareum romjai elől New Yorkba, és 1881 januárjában már fel is állították a Central Parkban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap