2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Széchenyi István apaszerepben – hősies helytállás két saját és 15 mostohagyermekért

2020. március 29. 08:27 Fónagy Zoltán

Széchenyi, a mostohaapa

Széchenyit intenzíven foglalkoztatták mostohagyermekeinek nevelési kérdései. Főleg a négy fiúé, hiszen a kor normái szerint a kisgyermekkorból kilépett (vagyis 6 éven felüli) fiúk az apa nevelési hatáskörébe kerültek. Számtalan közéleti elfoglaltsága közben is folyamatosan rajta tartotta a szemét testi és szellemi fejlődésükön. Hosszabb távollétei idején sűrű időközönként küldte az instrukciókat a két idősebb fiú, Alfréd és Geyza nevelőjének, illetve kért részletes és őszinte beszámolókat előrehaladásukról.

Magától értetődően mozgósította „társadalmi tőkéjét”, azaz használta összeköttetéseit, hogy mostohafiai zökkenőmentesen, sőt a lehető legelőnyösebb „rajtpozícióból” indulhassanak. Elintézte, hogy a jogot tanuló legidősebb fiú, Alfréd a személynök (a királyi tábla, azaz a legfelső bíróság elnöke) mellett végezze gyakorlatát, és a lehetséges legrövidebb időn belül le is tehesse a vizsgáit. Figyelme kiterjedt még az új helyzetek által megkövetelt új ruhák (pl. a jurátusok által viselt fekete attila) beszerzésére is.

A két kisebb fiú, Imre és Rudolf sokkal kevesebb nyomot hagyott Széchenyi naplójában és leveleiben. A házasságkötéskor 5, illetve 3 éves gyerekekkel eleinte apaként nem igen volt teendője, kamaszkorba érve pedig a bécsi hadmérnöki akadémiára küldte őket, hogy a szerény apai örökség mellett gondoskodjon majdani megélhetésükről. Úgy látszik, az Imrével és Rudolffal kapcsolatos atyai elképzelések beteljesültek: a fiúk az ötvenes évek vége felé mint „sínen lévő” fiatal tisztek tűnnek fel időnként a levelekben.

Alfréd – aki 15 éves nagykamaszként lett Széchenyi mostohafia – jellemével kapcsolatban kezdettől fogva felbukkantak benne aggodalmak, amelyek aztán később az önálló vált fiatalembernél indokoltnak is bizonyultak. A 19 éves ügyvédbojtárral kapcsolatos gondok részben még a hanyag, gyenge tanulóval kapcsolatos szülő panaszaiként hangzanak:

„Igen elbízott és lusta. Kivált írása igen rossz, mind stylusra, mind orthographiára [helyesírás]. Ebben kell javulnia.” Már ekkor felsejlett azonban a teljes nevelési kudarc réme is: „Igen félek, semmi nem lesz belőle. A nővérének sem ír semmi mást [a pozsonyi joggyakorlatról], minthogy nagyon jól szórakozott és további jó szórakozást remél.”

A szülői házból a negyvenes évek elején kikerülő fiatalember sorsáról kevés konkrét információval rendelkezünk, de lényegében beigazolódott a mostohaapa rossz előérzete. Alfrédot egyre inkább hatalmába kerítette a kártyaszenvedély: hol Bécsből, hol Pestről kaptak híreket a szülők a szerény apai örökséghez képest horribilis összegű veszteségekről. Széchenyi mélyen azonosult a szülői szereppel: noha már semmilyen formális jogi kapocs nem kötötte a nagykorú fiatalemberhez. Érzelmi érintettségében nyilván szerepet játszott, hogy Crescence-ot – akivel házasságuk mindvégig szoros érzelmi köteléket jelentett – mint édesanyát mélyen elkeserítette fia tragédiával fenyegető szenvedélye.

Naplójában többször feljegyezte ugyan, hogy utólag bántja, hogy találkozásaikkor keményen, ridegen bánt Alfréddal, ám nevét kizárólag negatív jelzők kíséretében (piperkőc, bolond, buta élvhajhász, dandy) volt képes leírni. Felháborította és elkeserítette, hogy még mindig semmi célja nincs az életben. „Szomorú vége lesz – és rám támaszkodik” – kesergett 1845 elején. Reményvesztettsége ellenére egy-egy nagy összegű veszteség hírére levelekben próbálta jó útra téríteni a felnőtt fiatalembert.

A racionális atyai érvek természetesen nem hoztak fordulatot a szenvedélybeteg fiatalember életvezetésében. A „tékozló fiú” további sorsáról a Széchenyi-hagyatékban csak egy gyászjelentés tudósít: 1856. január 7-én Kairóban érte a halál. A „hét mostoha” közül ő volt az egyetlen, aki nem élte túl anyját és nevelőapját.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Széchenyi és CrescenceA legidősebb leány, Karolin hat évet töltött nevelőapja háztartásában. 22 évesen ment férjhez Festetics Dénes grófhoz, és választását Széchenyi maradéktalanul helyeselte.Zichy KárolySzéchenyi saját fiaiSzéchenyi saját fiaiSzéchenyi Béla

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár