Száz év után derült ki, hogy mégsem nők az ölelkező pompejiek
2017. április 18. 13:09
Egy, a pompeji vulkánkatasztrófa áldozatait CT-vizsgálat alá vető projekt munkálatai közben kiderült, hogy a két ölelkező emberalak, akiket eddig nőknek hittek, valójában férfiak voltak. A pár maradványait 1914-ben találták meg a pompeji munkálatok igazgatója, Vittorio Spinazzola vezetésével az alagsori boltíves folyosójáról (cryptoporticus) ismert domus udvarán.
Korábban
A kis oszlopcsarnokban 1913-14 folyamán összesen nyolc emberi maradványt találtak, mind a nyolcat a finom hamurétegben. A nyolcból háromról gipszöntvényt is formáztak, ami rendkívül ritka a pompeji maradványok esetében: az ókori városban talált több mint 1100 megkövült holttest közül csak 86 volt olyan állapotban, hogy gipszet fecskendezzenek az emberek alakját megőrző üregekbe. Az ölelkező párról a kutatók több mint száz évvel ezelőtt testtartásuk, valamint arányos, formás lábuk miatt úgy gondolták, hogy nők voltak. Spinazzola feltehetően úgy vélte, a kényelmet és a biztonságot keresni a halál torkában inkább egy nőnek jut eszébe, a férfiaktól távolabb áll az ilyesfajta viselkedés. A később az ujjakon talált „kis gyűrűk” csak megerősítették ezt a feltételezést.
A CT-vel kimutatott csonttani és morfológiai jellemzők alapján azonban úgy tűnik, mindketten férfiak voltak. A fejét társa mellkasára hajtó férfi 18 éves volt halálakor, másikuk a vizsgálatok alapján legalább húszéves lehetett a Vezúv kitörése idején. A csont- és fogmaradványokból nyert mitokondriális DNS minden kétséget kizáróan megerősítette, hogy a pár fiatalabb tagja valóban férfi. A DNS-elemzés segítségével emellett az is bebizonyosodott, hogy nem fivérek voltak, és apa-fiú kapcsolatban sem álltak egymással. Emiatt többen úgy vélik, szeretők lehettek, a The History Blog szerzője szerint ennek feltételezése azonban a két nő-teóriához vezető prekoncepcióhoz hasonlóan elhamarkodott, bizonyítékokkal alá nem támasztott, félrevezető előítéletesség lenne.
A vizsgálatok a Vezúv kitörése által elpusztított város leginkább veszélyeztetett részeinek restaurációja végett indított Grande Progetto Pompei (Nagy Pompeji Projekt) részeként valósultak meg. A 86 gipszlenyomat (amelyek közül az elsőt az 1860-as években készítette Giuseppe Fiorelli) ugyanúgy restaurálásra szorul, mint az épületek, amelyek különösen nehéz feladatok jelentenek a szakemberek számára, tekintve, hogy emberi maradványokat is tartalmaznak.
A kutatók annak érdekében, hogy viszonylag pontos képet kapjanak arról, mit rejt a gipszburok – csontokat, fémdarabokat, különféle állapotban lévő további gipszet stb. –, kölcsönvettek egy, a legmodernebb technológiát alkalmazó CT-szkennert, amely képes áthatolni a sűrű anyagon. Ennek segítségével a tudósoknak anélkül sikerült mitokondriális DNS-t kinyerni a csontmaradványokból, hogy komoly károsodás érte volna azokat. Ezen technológia segítségével a szakértők a jövőben rengeteg új információval gazdagodhatnak a pompeji áldozatokkal kapcsolatban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.