Sokszor emberrablásokba torkollott a titkosszolgálatok harca a német tudósokért a II. világháború végén
2018. június 7. 17:57 Múlt-kor
Korábban
Harc a fizikusokért
Miközben a szövetséges erők Európa-szerte a fő cél, Berlin felé haladva harcoltak, tudósok és „titkosszolgák” kis hada lassan követte őket. A céljuk a német atomprogram mögött álló elmék megszerzése volt. A brit titkosszolgálatnak tudomása volt róla, hogy a program még nincs előrehaladott állapotban, s bizonyosan nem összehasonlítható a szövetségesekével, de így is rendkívül fontosnak tartották, hogy saját oldalukra állítsák a német tudományos elitet, az úgynevezett Uránklub tagjait.
Az angoloknak három alapvető intézményük volt az információk megszerzésére: az első, a Combined Intelligence Objectives Sub-Committee (CIOS) vagy „caos” (ahogy azok ejtették akik nem voltak részesei) nevű szerv a Supreme Headquarters Allied Expeditionary Force (SHAEF) – a szövetségesek expedíciós hadműveleti irányító központja – részét képezte, amely Eisenhower tábornok irányítása alatt állt, és a szövetségesek északnyugat-európai erőit koordinálta.
Németország legyőzésével a SHAEF feloszlott, a CIOS-t pedig egy tisztán brit kezdeményezés, a British Intelligence Objectives Subcommittee váltotta fel. Ez szoros összeköttetésben működött a brit–amerikai Alsosszal, mely nevét Leslie Groves tábornokról kapta (az Alsos görögül erdőt jelent, mint a grove angolul), aki a Manhattan Projekt katonai igazgatója volt.
Mindezen erőknek egy közös célja volt: a német technikai fejlődés felmérése és a háború alatti tudományos erőfeszítésekben résztvevő személyek és anyagok megszerzése. Az angol–amerikai Alsos elérte Németországot, és a felszabadító szövetséges erőket követve felkutatta a rejtőzködő tudósokat, hogy megszerezze a zsákmányt. Mindeközben egy orosz csoport is érkezett hasonló célokkal. Végül a zsákmányt elosztották: az Alsos megszerezte a legjobb tudósokat, az oroszok pedig a legjobb „nyersanyagokat.”
A német nukleáris eredményekért folytatott verseny megismétlődött a vegyi, a biológiai fegyverekkel, a repülőgépgyártással és a ballisztikus rakétákkal foglalkozó német tudósokra folytatott vadászatban is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.