„Soha ennyi szülő nem vitte magával a gyermekeit a sírba” – hat pusztító pestisjárvány
2017. március 3. 14:27
Kevés fertőző betegség okozott akkora pánikot és pusztítást a történelem során, mint a hosszú évszázadokon át időről időre lecsapó bubópestis. A Yersinia pestis nevű baktérium leggyakoribb terjesztője a patkánybolha volt, és ha valaki megfertőződött, akár napokon belül is meghalhatott. Az alábbiakban a történelem számos nagy pestisjárványa közül hat hírhedt esetről olvashatnak.
Korábban
Bizánc tragédiája
A sokak által a legnagyobb hatást gyakorló bizánci császárnak tekintett Justinianus uralkodásának éveiben zajlott le az egyik első, viszonylag jól dokumentált pestis - olvasható a History cikkében. A járvány feltehetően Afrikából indult ki, majd kereskedőhajókon hozták be fertőzött patkányok közvetítésével Európába. A Konstantinápolyt Kr. u. 541-ben elérő járvány hamarosan már naponta mintegy tízezer életet követelt. A holttestek temetetlenül hevertek az épületekben vagy az utcákon.
Prokopiosz leírását alapul véve, az áldozatok számos, a bubópestisre jellemző tünettől szenvedtek: ilyen volt az embereket gyorsan ágynak döntő láz és a nyirokcsomók duzzanata. Maga Justinianus is megfertőződött, de sikerült felépülnie, ám Konstantinápoly lakosainak mintegy harmada nem volt ilyen szerencsés. Miután Bizáncban már alábbhagyott a tombolása, Európa, Afrika és Ázsia egyes részein időről időre felütötte a fejét, éhínséget és pusztítást hagyva maga után. Becslések szerint mintegy 25 millió áldozatot szedett, a valós szám azonban ennél magasabb is lehet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap