Sajátos szentjévé avatta az általa létrehozott rendszer Vlagyimir Lenint
2020. április 22. 10:21 Múlt-kor
Korábban
A bolsevikok
Az eddigre Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt nevet viselő szervezet 1903-ban Londonban tartotta második kongresszusát, ahol a párttagok önálló véleménynyilvánításának kérdésében szakadás következett be a szabadabb hozzáállású, Julij Martov vezette mensevikek (kisebbségiek) és az erős központi irányvonal betartatását kívánó Lenin vezette bolsevikok (többségiek) között. Az elmérgesedő konfliktus során Lenin elhagyta az Iszkra szerkesztőségét.
1904 tavaszára a párt teljes Központi Bizottsága a bolsevik irányvonalat képviselte, és új pártlap alakult Vperjod („Előre”) címmel.
1905. január 22-én a szentpétervári Téli Palota előtt tiltakozó tömegbe lőttek II. Miklós cár gárdistái, amivel kezdetét vette az 1905-ös forradalomként ismert turbulens időszak. Lenin az emigráns kommunisták nagyobb mértékű beavatkozását követelte a hazai eseményekbe, amit a bolsevikok közül is sokan elleneztek.
Eközben Lenin egyre távolabb sodródott a konvencionális marxista gondolkodástól, és az oroszországi „eszer” (szociálforradalmár) mozgalom erőszakos szlogenjeit vette át.
A párt újabb kongresszusán lefektették a későbbiek folyamán marxizmus-leninizmus néven ismert ideológia alapjait: a munkásosztálynak szövetségre kell lépnie a parasztsággal a burzsoázia hatalmának megdöntésére.
Az 1905-ös forradalmat követő enyhébb politikai klímában Lenin visszatért Szentpétervárra, azonban a cár hamarosan berekesztette a dumát, és a forradalmárok elleni fellépésre utasította titkosrendőrségét. Lenin ismét Svájcba települt át, majd az elkövetkező évek folyamán több európai nagyvárosban is megfordult.
Az első világháború kitörése Krakkóban érte, orosz állampolgárként az Osztrák-Magyar Monarchia területén ellenséges idegennek számított, így internálták – miután azonban fény derült kiterjedt rendszerellenes tevékenységére, őt és feleségét is átengedték a semleges Svájcba.
A háború során amellett érvelt a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom különféle fórumain, hogy az európai birodalmak háborúját átfogó, osztályalapú „polgárháborúvá” kell alakítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.