Ritka rézkori kincsekre bukkantak Somogyban
2017. március 9. 11:25 MTI
Ritka, rézkori régészeti lelet került elő a Somogy megyei Magyaregres közelében, az M7-es autópálya és Kaposvár között tervezett R67-es gyorsút építését megelőző feltárás során. A próbafeltárásokat végző cég munkatársai Magyaregres mellett nagy területen találtak bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket, településmaradványokat is.
Korábban
A közlemény szerint ott, ahol az i.e. 4300-4000 között a kora rézkori Balaton-Lasinja kultúra települése volt, egy épület alapárkában szájával lefelé fordított ép fazekat, benne 974 tárgyat találtak. Az edény rézből készült 3 nagyméretű spirális karperecet, 2 jellegzetes, dupla spirális ruhadíszt, 19 spirális csövecskét, 685 kisméretű, rizsszemnyi, henger keresztmetszetű rézgyöngyöt, 262 nagyméretű, márványból, kagylóból és másféle kőzetből kifúrt és 3 korong alakú gyöngyöt rejtett - sorolták.
Kiemelték: a lelet jelentőségét az ékszerek értékén és mennyiségén túl az adja, hogy e népcsoportnál ritkák a hasonló kincsleletek, és mivel régészeti feltáráson kerültek elő, hitelesek az értelmezéséhez szükséges megfigyelések. A próbafeltárásokat végző Lekri Group Kft. munkatársai Magyaregres mellett nagy területen találtak bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket, településmaradványokat is - jegyezték meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.