Ritka fotók a századfordulós Szöulról
2016. március 31. 17:19
A Han folyó környéke, ahol a mai Szöul fekszik, már hatezer évvel ezelőtt is lakott volt. A Hanszong (erődváros) néven is ismert város az ókorban és a kora középkorban különböző koreai királyságokhoz tartozott, jelentősége a 11. században kezdődött palotaépítések után növekedett meg. Az 1392 és 1897 között az egész félszigetet uraló Csoszon-dinasztia első királya tette meg Szöult fővárosnak. Habár a település folyamatosan fejlődött (a városfalon kívül is egyre több épület bukkant fel), évszázadokon át elszigeteltségben élt. A 19. század végén végül engedett az izolációból, és beengedte a külföldieket, akik meghozták a modernizációt. Szöul volt az első kelet-ázsiai város, amely elektromosságot vezetett be a királyi palotába, az utcai elektromos lámpák felállításában egyébként Edison vállalata segített. A nyugati országokkal, elsősorban Franciaországgal és az Egyesült Államokkal történő kereskedelem nagy fejlődést hozott Korea fővárosának. 1904-ben a városba látogató amerikai Angus Hamilton így írt Szöulról: „az utcái csodálatosak, tágasak és tiszták, a vízelvezető képességük pedig dicsérendő. A korábbi szűkös, koszos sávok helyett széles utakon lehet közlekedni. Mérhető távolságon belül Szöul a Kelet legnagyobb, legérdekesebb és legtisztább városa”. 1899-ben megindult a városban a villamosközlekedés, 1912-ben pedig megjelent az első taxi vállalat.
Korábban
Villamos és ősi várfal
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap