Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Korábban
Berlin szégyenfoltja
„Senkinek sincs szándékában falat építeni” – mondta 1961 júniusában Walter Ulbricht egy nyugatnémet újságírónő kérdésére.
Az NDK államtanácsának elnöke ekkor azonban már tudta, radikális lépésekre lesz szükség, ha meg akarják akadályozni, hogy Kelet-Németország néhány évtizeden belül teljesen kiürüljön.
Ugyanis kihasználva, hogy a keleti és nyugati zónák között viszonylag szabad volt az átjárás, 1961-ig közel hárommillió keletnémet települt/szökött át Berlin nyugati részébe.
Miután Ulbricht megkapta a szovjet engedélyt, 1961. augusztus 13-án 500 tonna szögesdrót felhasználásával kerítést húztak fel Nyugat-Berlin köré. A betonfalat két nappal később több ezer szászországi munkás segítségével kezdték el építeni.
A 155 kilométer hosszú, 3,5 méter magas, 45 ezer betonelemből álló fal 28 éven át vágta ketté Berlin városát, valamint több tucatnyi családot és életet is.
Az NDK vezetése által „antifasiszta védőgátnak” hívott, míg Willy Brandt által „egy új koncentrációs tábor külső falának” nevezett határzár kész erődrendszerré nőtte ki magát:
302 figyelőtorony, 43 földalatti bunker, egy 50-100 méter szélességben kialakított tiltott zóna (halálsáv), valamint az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárok-rendszer és külön gépkocsiút biztosította a szinte áthatolhatatlan védelmet.
A fal fennállása alatt mintegy 5000 NDK-állampolgár – köztük számos határőr – kísérelt meg Nyugat-Berlinbe szökni, legtöbbjüket azonban elfogták, legalább 136-an pedig életüket vesztették.
Az Európa kettéosztottságát jelképező berlini fal végül 1989. november 9-én egy figyelmetlenség miatt omlott le ilyen gyorsan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap