Rabszolgaként dolgoztatott kínaiak sírjára bukkantak Peruban
2017. augusztus 25. 12:52 MTI
Mintegy kétszáz éve érkeztek Dél-Amerikába azok a kínai munkások, akiknek temetőjére most bukkantak rá régészek. Összesen 16, rabszolgaként dolgoztatott kínai sírja fekszik egy preinka szent helyen, Peruban.
Korábban
Az elrejtett temetőt csütörtökön mutatták be a kutatók Limában. Állításuk szerint ez a legnagyobb eddig feltárt temetkezőhely, ahová Kínából érkezett munkásokat temettek el. A holtak maradványai mellett egykori tárgyaikat, köztük ópiumpipákat is találtak.
A kínai munkások a 19. század második felében érkeztek, a legalacsonyabb bérért dolgoztak farmokon, útépítéseken. Sőt feladatuk között olyan is szerepelt, mint hogy a madarak ürülékét, a guanót is be kellett gyűjteniük, amiket később a termőföldeken használtak trágyázásra. A munkásokat még haláluk után sem kezelték egyenragúan az ott élők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.