Pusztító testvérharcokkal telt Könyves Kálmán uralkodása
2025. február 3. 19:05 Múlt-kor
„Ezek után a király súlyosan betegeskedni kezdett; volt egy Draco nevű olasz orvosa, akiben felette megbízott. Ez flastromot rakott a király fülére, mert gyötörte a fejfájás; a flastrom ereje a fül üregén át kiszívta agyának nem kicsiny részét. Amikor tovább már el nem viselhette a flastromot, levette és megmutatta Ottmár ispánnak. Ottmár ispán megnézte a flastromot, látta rajta a kiszívott agyvelőt, és így szólt a királyhoz: »Uram, el kell látnod magadat az útravalóval.« Ennek hallatára megijedt a király, és felsóhajtott.” A Képes krónika ekképpen írja le Könyves Kálmán királyunk haláltusáját, amely öccse, Álmos és annak fia, Béla megvakíttatása után nem sokkal bekövetkezett. Kálmán – akinek feltehetően nem az agyveleje folyt ki, hanem egy kóros fülgyulladásba halt bele – 1116. február 3-án tért örök nyugovóra. Halálával Európa egyik legműveltebb uralkodója szállt a sírba.

Könyves Kálmán a Thuróczi-krónikában
Korábban
László király váratlant húzott
Kálmán, I. Géza király idősebbik fia, 1074-ben apja trónra lépésének évében született. Gézának nem adatott meg, hogy felnevelje fiait, Kálmánt és Álmost, aki feltehetőleg 1075-ben született. Géza ugyanis 1077-ben eltávozott az élők sorából és az ország irányítását fivére, László vette át.
László a két fiú közül először Álmosban látta meg az uralkodói potenciált, aki az általa frissen elfoglalt Szlavónia irányításával edződött a magyar trónra. Kálmánt a nagybátyja papnak szánta. Az évek alatt a papjelölt fiú magas műveltségre tehetett szert, amire a neve elé biggyesztett jelző, a „Könyves” utalt.
Az 1090-es évek elején Kálmánt püspökké szentelték és feltehetően bihari püspökként kezdte meg rövid életű egyházi pályáját. I. László király ugyanis 1095-ben meghalt, és utódjául Álmos helyett Kálmánt jelölte meg. Ezzel a döntésével a fivérek között egy közel két évtizedes viszály vette kezdetét.
Kálmánnak azonban trónra lépése után nem Álmos, hanem a Szentföld felé vonuló, az országon áthaladó kereszteshadak féken tartása volt a legfőbb gondja.

Keresztényi fegyverbarátság és szolidaritás ide vagy oda, a fosztogatókra lesújtottak a magyar fegyverek, és csak azok vonulhattak át az országon büntetlenül, akik civilizált haderő módjára fizettek az ellátmányért.
Bouilloni Gottfried flamand lovag rendezett seregei szoros kísérettel a sarkukban keresztülmasírozhattak az országon, a fegyelmezetlen hordákat azonban Kálmán kíméletlenül szétverte.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- „Ho apó” – A lázadó kalandja a rizsföldektől a világhírig tegnap
- Az egyik legkisebb emberi rokon felfedezése: Paranthropus robustus tegnap
- Hét híres Mária-jelenés Szőkefalvától Kairóig tegnap
- Reagan csillagháborús terve gazdaságilag térdre kényszerítette a Szovjetuniót tegnap
- Forradalmi lelet Kínában: női sírban találták meg a legrégebbi nyerget tegnap
- A Horthy-korszakban és a kommunista diktatúra alatt is megtalálta a számításait Szekfű Gyula 2025.03.22.
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 2025.03.22.
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 2025.03.22.