Pénzfeldobás után nyerte el az első repülés jogát az ifjabb Wright fivér
2022. augusztus 19. 11:50 Múlt-kor
Korábban
Áttörés és szkepticizmus
A kész repülővel ismét a Kill Devil Hillshez mentek, ahol a motor és a légcsavarok tesztelésével meglehetősen sok idő ment el.
Végül 1903. december 14-én – éppen a Montgolfier fivérek 1782-es első hőlégballonos repülésének 121. évfordulóján – egy pénzfeldobás győzteseként Orville hajthatta végre az első repülést a Wright Flyerrel.
Bár a repülőgép felemelkedett a 18 méteres indítósínről, mindössze három másodpercet töltött a levegőben, és földet érve kissé meg is sérült.
Wilbur Wright Kill Devil Hillsnél, Észak-Karolinában
A kár helyrehozatala után három nappal később, 1903. december 17-én próbálkoztak újra, e napon már négyszer szálltak fel – mindketten kétszer –, az utolsó, leghosszabb repülés 59 másodpercig tartott, ez alatt Wilbur Wright csaknem 260 métert tett meg.
Orville-on kívül további öt szemtanú is jelen volt, egyikőjük, a parti őrség tagja készítette a híres fényképet, amely éppen a szerkezet aznapi első levegőbe emelkedését örökítette meg.
A negyedik utat követően, miközben húzták vissza a kiindulási pontra, a Wright Flyert felborította a szél, és súlyosan károsodott: e napot követően többé nem is repültek vele, restaurálása után kizárólag kiállítási tárgy lett (ma a Smithsonian Intézet ad neki otthont).
A Wright-fivéreket világraszóló sikerük ellenére szinte kizárólag szkepticizmus fogadta: bár édesapjuk, miután megkapta táviratukat, értesítette a daytoni sajtót, azok nem voltak hajlandóak közölni a hírt, túl rövidnek tartva a repült távot.
Wilbur és Orville 1904-ben megépítette a javított, Wright Flyer II nevű példányt, ezzel már daytoni otthonuk közelében, egy Huffman Prairie nevű mezőn repültek, távol a sajtó figyelmétől. Az év végére mind Wilbur, mind Orville sikeresen hajtott végre öt percnél is hosszabb repüléséket, és teljes köröket írtak le a mező fölött.
Szabadalmi ügyvédjükre hallgatva egyre jobban titkolták tevékenységüket, ami azonban még több szkepticizmust eredményezett a külvilág részéről.
A helyi és a nagy országos lapok is rendre szemfényvesztőknek nevezték a Wright fivéreket, a tudományos folyóiratok pedig arra hivatkozva nem foglalkoztak velük, hogy a hírlapok sem számoltak be róluk. A titkolózást jól tükrözi, hogy a Flyer II és Flyer III szerkezetekkel 1904 és 1905 folyamán végzett repülésekről csak a fivérek saját fényképei maradtak fenn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap