Páratlan kincseket hagytak az utókorra Európa történelem előtti fémkereskedői
2022. szeptember 11. 08:51 Múlt-kor
Korábban
A nebrai korong
Az Únětice-kultúra kétségtelenül leglátványosabb lelete, a nebrai korong 32 centiméter átmérőjű, de csak 1,7-4,5 milliméter vastag, súlya 2,3 kilogramm. A kerek bronzlapra 32 darab, aranyfóliából készült kisebb korongot, egy jelentősen nagyobb korongot, egy félhold alakú lemezt, valamint az oldalához két körívet és egy kisebb körcikkhez tartozó ívet rögzítettek.
A fémanyag vizsgálata során megállapították, hogy a réz az ausztriai Salzburg közelében lévő Bischofshofenből származik, ahol már az újkőkortól kezdve folyamatosan volt a környező hegyekben rézbányászat. A korongon lévő anyag pedig az erdélyi aranybányákból származott, azonban az is felmerült, hogy valójában az ottani folyókból aranymosással előállított nemesfémet használták a korongnál is.
A Kr. e. 1600 és Kr. e. 1560 közé datált nebrai korong
A korong előkerülése kalandos volt, mert illegális fémkereskedők találtak rá, és amikor értékesíteni akarták a tárgyat, akkor a németországi Szászország-Anhalt tartományban lévő Nebra melletti Mittelberg nevű hegyet jelölték meg lelőhelyként. A koronggal együtt két bronzkard, két bronzbalta, egy bronzvéső, és bronz karperecek darabjai kerültek elő.
A bronzkardokat tipológiailag a Kr. e. 2. évezred közepére lehetett datálni, de ennél szerencsére pontosabb eszközök is segítették a kutatókat. Míg a korongon nem lehetett radiokarbon vizsgálatokat elvégezni, a bronzkardokon található nyírfakéreg-darabokon igen, és ezek alapján Kr. e. 1600 és 1560 közé datálták a leletegyüttest.
A két „megtaláló”, egy 66 éves férfi, és egy 46 éves nő, úgy döntöttek, hogy eladják a tárgyakat. Svájcban fogták el őket, amikor pechjükre éppen a hatóságok fedett emberének akarták értékesíteni a nebrai korongot 700 000 német márkáért. A korongot lefoglalták, majd visszajuttatták Németországba, ahol Halléban tekinthető meg.
Hogy a korong mit ábrázol, az azóta is számos vita témája a régészek között. A csillagászati tematika kétségbevonhatatlan, ám az már talán sosem tudjuk meg, hogy a kerek korong a teliholdat, vagy a Napot akarja-e jelképezni.
Sokan kerestek különböző csillagképeket is a felszegecselt kis aranykorongocskákban, de mindössze egy tűnik biztosnak, mégpedig a Plejádok csillaghalmaz, amelyet itt hét csillaggal ábrázolnak. Egyes feltételezések szerint a korong egy bronzkori naptár, amelynek segítségével össze lehetett hangolni a nap-, és a holdéven alapuló időszámítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap