Ősi perui papnő arcát rekonstruálták
2017. július 5. 10:47 MTI
Ősi perui papnő rekonstruált arcmását mutatták be Limában régészek és kulturális vezetők. A Cao úrnőjének nevezett nő a húszas éveiben halhatott meg mintegy 1700 évvel ezelőtt. A régészek úgy vélik, az ősi Peru egy sivatagos völgyében uralkodott, ahol művészien tetovált testét fegyvereivel és aranytárgyaival együtt eltemették.
Korábban
Koponyája szerkezete és etnográfiai kutatások alapján régészeti orvosszakértők segítségével, 3D-technológiával készítették el arcmását, a munka tíz hónapig tartott - mondta Peru kulturális minisztere hétfőn. Salvador del Solar hangsúlyozta, hogy az arcmással Peru egyik legértékesebb régészeti leletét akarták az egész világhoz közelebb vinni, a peruiakat pedig arra akarták emlékeztetni, hogy milyen gazdag az ország kulturális öröksége.
Cao úrnőjének mumifikálódott földi maradványait 2005-ben fedezték fel. A lelet ellentmondott annak a nézetnek, amely szerint a Chicama-völgyet 100 és 700 között uraló mocsika indiánok patriarchális társadalomban éltek. Azóta számos mocsika nő múmiáját tárták fel, akik a sírmellékletek alapján jelentős politikai és vallási szerepet töltöttek be.
A régészeti és orvosszakértői vizsgálatok kimutatták, hogy Cao úrnője egy szülés szövődményeibe halt bele, egyébként egészséges életet élt. Karját és lábát kígyók, pókok és természetfeletti motívumok tetoválásai díszítették.
Múmiája mellett egy megfojtott serdülő holttestét is feltárták, az El Brujó-i ásatási terület múzeuma szerint talán azért áldozták fel, hogy a papnő úti kalauza legyen a túlvilágon. Cao úrnőjének arcmását július közepéig Limában, a kulturális minisztériumban, ezután az El Brujó-i múzeumban lehet megtekinteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap