Orosz iratok digitalizálásával derítenének fényt a Gulágról vissza nem térők sorsára
2017. július 10. 12:15 MTI
A magyar levéltárak Gulág-dokumentumai mellett az orosz levéltárakban található dokumentumokat is szeretnék digitalizálni - mondta a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Korábban
Mikó Zsuzsanna elmondta: a magyar levéltári anyagokból több ezer oldalt digitalizáltak már. Fontos lenne viszont megismerni annak a csaknem 600 ezer magyarnak a sorsát is, aki a szovjet táborokba került. Közülük ugyanis csak azokról van magyar levéltári anyag, akik haza is tértek. A főigazgató-helyettes kiemelte: úgy gondolják nemcsak dokumentumokat kell bemutatni, hanem azokat is, akik "átélték a borzalmakat", ezért igyekeztek a személyes történetekre helyezni a hangsúlyt.
Mikó Zsuzsanna beszélt arról is, hogy elkészült az a dokumentumfilm, amelynek főszereplője Marton Ernesztina, aki 17 éves volt, amikor elvitték Budapestről, majd kémkedés és terrorizmus vádja miatt tíz évet töltött munkatáborban. A szakember elmondta: ezek nyilvánvalóan koholt vádak voltak, azt a célt szolgálták, hogy megfélemlítsék a társadalmat: "akik a rendszer számára nem megfelelőek", azok bármikor hasonló helyzetbe kerülhetnek.
A levéltár főigazgató helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra is: a filmbemutató helyszíne, a Városliget sem véletlen, mert annak idején ott ítélték el Marton Ernesztinát. Hozzátette, azt szeretnék, ha minél szélesebb körben levetítenék a filmet és az iskolákba is eljutna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap