Örökre véget vetett Svájc hódításainak a rettenetes marignanói csata
2023. szeptember 13. 09:05 Múlt-kor
Az 508 éve, 1515. szeptember 13-14-én megvívott marignanói csata veszteségeitől vezérelve Svájc a katonai és politikai semlegesség útjára lépett. Ugyan a napóleoni háborúkban kénytelen volt szerepet vállalni, a 20. század világháborúiban sikerült megőriznie pártatlanságát, annak ellenére, hogy az elsőt a két nagy szövetségi rendszer harapófogójában, majd a másodikat a fasiszta országok „ölelésében” kellett átvészelnie. Svájc olyannyira komolyan vette híres külpolitikai doktrínáját, hogy még az ENSZ-hez is csak 2002-ben csatlakozott.
Korábban
Svájc ma már világcsúcstartónak számít abban a tekintetben, hogy immár 1815 óta nem vett részt támadó jellegű hadműveletben (a békefenntartó missziókat nem beleszámítva). Az utolsó komoly fegyveres konfliktus, amelyben svájci katonák harcoltak, az 1847-es úgynevezett Sonderbund-polgárháború volt, amelynek során a svájci szövetségi kormányzat megtörte a konzervatív kantonok ellenállását, és létrehozta az ország ma is működő politikai keretrendszerének az alapjait.
Svájc nemzetközi semlegességét lényegében a napóleoni háborúkat végleg lezáró 1815-ös párizsi békeszerződéstől számíthatjuk, annak gyökerei évszázadokkal korábbra nyúlnak vissza. A svájci állam kezdetének hagyományosan az első három kanton által 1291-ben megkötött szövetséget tekinthetjük, amelynek elsődleges célja volt, hogy kiváltságaikat megvédjék a német-római császároktól.
Svájci gyalogosok kelnek át az Alpokon
Az akkor megszületett úgynevezett Ósvájci Konföderáció azonban még korántsem volt annyira békés, mint a modern Svájc. A kantonok szívós küzdelmek árán fokozatosan kiszorították a térségből a korábban ott fennhatóságot gyakorló Habsburgokat, majd terjeszkedni kezdtek. A szövetség az évszázadok során újabb és újabb kantonokkal bővült és a hosszú lándzsáikról elnevezett svájci pikások Európa legfélelmetesebb zsoldoshadseregévé nőtték ki magukat.
A 15. század végére de facto függetlenítették magukat a Német-Római Birodalom joghatósága alól (ezt hivatalosan csak a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke rögzítette 1648-ban) és sikerrel szálltak szembe a térség olyan nagyhatalmaival is mint Burgundia vagy Franciaország.
Az Ósvájci Konföderáció ekkor már évtizedek óta orientálódott dél felé is, és egy sor hódító hadjáratot vezetett az Alpokon túlra. Eme terjeszkedés máig látható eredménye Svájc legdélebbi, Ticino nevű kantonja, amelyet ha megnézünk a térképen, azonnal láthatjuk, hogy Milánó irányába „mutat”.
Svájc területi fejlődése, délen szürkével az Alpokon-túli hadjáratok eredményeképpen megszerzett – ma Ticino kantont alkotó – területek
A svájci terjeszkedés azonban a 16. század elején félelmetes ellenféllel találta szemben magát Észak-Itáliában. I. Ferenc francia király az itáliai háborúk során ugyanis szintén Milánó megszerzését tűzte ki célul, így az összecsapás elkerülhetetlenné vált. Az 1515. szeptember 13-14-én, Milánótól délkeletre megvívott marignanói csatában mintegy 22 ezer svájci nézett szembe a 38 700 főt számláló francia sereggel. Bár a svájci zsoldosok a közel kétszeres túlerő ellenére a csata egy pontján közel kerültek a győzelemhez, végül I. Ferenc taktikai zsenije megmentette a franciákat és döntő győzelmet aratott az alpesi támadókkal szemben.
Az ütközet hatalmas árat követelt mindkét féltől. A francia veszteséget 3 és 8, míg a svájci elesettek számát 8 és 14 ezer közé becsülik a történészek. A csata nyomán 1516-ban Fribourg városában megkötött béke tükrözte is a borzalmas vérveszteségeket: mindkét oldal örök békét fogadott a másikkal szemben és ígéretet tettek, hogy a másik ellenségeit sem támogatják soha a jövőben. Svájc emellett lemondott a Milánóra támasztott területi igényeiről is.
Svájc – hivatalosan – az I. világháborúban is megőrizte semlegességét
Az „örök béke” ezt követően a Konföderáció elsődleges külpolitikai irányvonalává lépett elő. Ugyan a református kantonok 1531-ben még egy alkalommal szembekerültek Milánóval egy rövid háború során, az ország ezt követően csak a napóleoni háborúk idején volt kénytelen hadbalépni.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet tegnap
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét tegnap
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban tegnap
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken tegnap
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen tegnap
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth tegnap
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya tegnap
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője 2023.09.20.