Nikola Tesla hat fantasztikus találmánya, amely sohasem készült el
2017. november 7. 14:23
Korábban
New York-London három óra alatt
Teslát már egészen fiatal kora óta foglalkoztatta a repülés gondolata. A Wardenclyffe Torony projektjének bukását követően ezért egy olyan léghajó terveivel kezdett foglalkozni, amely mintegy 13 km magasságban haladna és elektromos árammal működne. A Reconstruction magazinban 1919-ben megjelent cikkben úgy fogalmazott, hogy egy ilyen jármű képes lenne átlépni a hangsebességet is, így a New York és London közti utazási idő alig 3 órára rövidülhetne.
A koncepció szerint a léghajókat földi erőművek táplálták volna a már korábban is vizionált vezeték nélküli módszerrel. Így azok lényegében megállás nélkül, végtelen energiával üzemelhettek volna, minthogy az erőművek olyan infrastruktúrát biztosítottak volna a léghajóknak, mint a sínek és vezetéket a vonatoknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap