Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból
2025. február 10. 16:08 Múlt-kor
Leopold Mozart a maga korában ismert volt, azonban jóval később kezdett bele zenei karrierjében, mint gyermekei, és manapság is inkább fia érdemei miatt emlékszünk rá. Wolfgang Amadeus Mozart a bécsi klasszika zenéjének egyik megteremtője volt, Haydn és Beethoven mellett. Fiatalon bekövetkezett halála ellenére is a világ egyik legismertebb zeneszerzője lett.
![Mozart hatévesen](/iJ9Fr/article/main/.630x1260/67283.jpg?lavid=493109)
Mozart hatévesen
Korábban
1756. január 27-én született Leopold Mozart és Anna Maria Pertl legkisebb gyermekeként. Hat idősebb testvére közül csak egy nővére, Maria Anna élte meg a felnőttkort.
Leopold Mozart mindkét gyermekének művészeti oktatását támogatta. Mozart már négyévesen komponált, ahogy nővére is kisgyermekként vált kiváló zongoristává. A két testvér együtt koncertezett Európa több pontján. Azonban Maria Anna karrierje félbeszakadt azután, hogy férjhez ment.
Mozart már hatévesen a bécsi udvar előtt játszott, majd Münchenben, Londonban és Párizsban is adott koncerteket – számtalan nemestől is meghívást kapott. Mindenki kíváncsi volt a csodagyermek játékára. Tizenhárom évesen már a salzburgi udvarban tiszteletbeli koncertmesternek nevezték ki.
Édesapjától egyre inkább eltávolodott, a túlzott szigor és a sok elvárás eredményeként. Az 1780-as évek elején Bécsbe költözött. A város nem csak a szabadságot hozta el számára, de a szerelmet is.
Mozart
Korai végzet
1782-ben feleségül vette Constanze Weber énekesnőt. Bár korábban egy másik Weber lányt akart elvenni, a házasságot szerelemből kötötték. Mozart édesapja és nővére nem támogatta a házaságot, így a család még inkább eltávolódott. Az édesapa attól tartott, hogy a házasélet elvonná Wolfgang Amadeus figyelmét a zenéről.
Mozart és édesapja az öt évvel később bekövetkező haláláig mindössze kettő alkalommal találkoztak. Nővérével kicsivel kedvezőbb kapcsolatban maradtak: időnként váltottak leveleket, azonban mindegyiknek kimért hangvétele volt.
Constanze Weber Mozart zenéjére is befolyással volt, például 1783-ban egy salzburgi koncerten ő énekelt. A házaspárnak hat gyermeke született, azonban csak ketten élték túl a gyermekkort.
Érdekesség, hogy Mozart szerette az állatokat, feleségétől kapott egy macskát, de volt több madara is. Egyikhez különösen kötődött, aki inspirálta a zeneszerzésben. Amikor a madár meghalt, egy megemlékezést is szervezett neki.
Mozart nővérével és édesapjával
A házaspár többször került adósságba, ám csak kis mértékben: nagy házukat és szolgálóikat továbbra is fedezni tudták. Mozart nem vetette meg az ivást, sem a szerencsejátékot. Egyik kedvenc elfoglaltsága a biliárdozás volt.
Egyik leghíresebb művét, a Requiemet kérésre kezdte el komponálni – de saját halálának közeledtét érezte benne. Nem tudta már befejzni a művét, ugyanis fiatalon, mindössze harmincöt évesen hunyt el. Halálának okáról számos elképzelés látott napvilágot az elmúlt évszázadokban, sokan mérgezésre gyanakodtak, de valószínűleg valamilyen betegség állt a hátterében.
Felesége, Constanze ötvenegy évvel élte túl, ő gondoskodott Mozart emlékéről, kiadatlan művei megőrzéséről és publikálásáról, valamint életrajzának megírásáról is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![Közel-Kelet](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/80.jpg)
Közel-Kelet
- Rengeteg balszerencse övezte a III. keresztes hadjáratot
- Hatalmas környezeti katasztrófával járt az öbölháború
- Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
- Európaiként az elsők között tette meg a mekkai zarándoklatot Germanus Gyula
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” tegnap
- 10 érdekesség Budapest ostromáról tegnap
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése tegnap