Nem sikerült meggazdagodnia az Edison elleni győzelméből Nikola Teslának
2022. október 26. 16:26 Múlt-kor
Korábban
Kivégzett kutyák és a villamosszék
Edison menedzserei javaslatára kóbor kutyákat fogatott be, majd öletett meg elektrosokkal, csak hogy bizonyítsa, a váltakozó áram halálos veszélyt jelent. A széles körben elterjedt történet szerint a feltaláló-üzletember azonban nem csak kóbor kutyákat használt fel az váltakozó áram veszélyeinek demonstrálására. 1903. január 4-én mintegy 1500 ember látta, ahogyan a Coney Island-i Luna Park állatkertben elektrosokkal megölnek egy Topsy nevű elefántot, aki korábban meggyilkolt egy nézőt, aki otromba módon megpróbált egy szivart dugni az állat szájába.
A köztudatban úgy él, hogy az esemény az áramháború része volt, az valójában ekkorra már évek óta eldőlt. A kivégzést az Edison Illuminating Company munkatársai hajtották végre, az Edison Manufacturing filmes vállalat operatőre pedig filmre vette. Előbbihez azonban Edisonnak ekkoriban már semmi köze nem volt, filmvállalata pedig évente több száz filmet forgatott, amelyeket aligha hagyott jóvá egyesével a feltaláló-üzletember. Semmilyen bizonyíték nem támasztja tehát alá, hogy Edisonnak személyesen köze lett volna Topsy halálához.
Topsy, az elefánt kivégzése, 1904. január 3. A Coney Islanden található Luna Parkban végrehajtott értelmetlen kegyetlenség 1500 fős tömeget vonzott.
Edisonék kezében azonban valóban hatalmas adut jelentett az újonnan kifejlesztett, kíméletesnek szánt kivégzési formához használt eszköz, a villamosszék. A készülék megtervezésével Edison munkatársát, a korábbi sérelmei miatt Westinghouse cége ellen revansra kapható Harold P. Brownt bízták meg. Mivel Edison nem szerette volna, ha az ő nevével kötik össze a kivégzőeszközt, munkatársa a villamosszék kifejlesztésénél váltakozó áramot használt.
Miután az élettársát fejszével meggyilkoló William Kemmler, a villamosszék első áldozata 1890. augusztus 6-án borzalmas kínok között meghalt, a kivégzőeszközt mindenki a váltóáramot képviselő Westinghouse nevével hozza összefüggésbe. Az eszközt szándékosan váltakozó árammal kifejlesztő Edison és társai ugyanis gondoskodtak róla, hogy a „megwestinghouse-olni” kifejezés széles körben elterjedjen a villamosszékkel történő kivégzés szinonimájaként.
A villamosszékes kivégzés korabeli művészi elképzelése, 1890.
Eközben a szerb géniusz még attól sem riadt vissza, hogy a saját testén átvezetett váltóárammal oszlassa el a módszerrel kapcsolatos félelmeket. 1891-ben egy előadásán bemutatta, hogy nem kell tartani a váltóáramtól: néhány másodpercen keresztül 250 ezer voltnyi elektromos feszültség futott végig a testén, ám sértetlenül megúszta a kísérletet. Ebbe persze bárki belehalt volna, Teslának azonban segítségére volt a később róla elnevezett tekercs, amely a nagyfeszültséget nagyfrekvencián állította elő, így az áram csak a feltaláló testének felszínét érintette.
Teslának a váltakozó áram végső győzelmében is nagy szerepe volt, komoly része volt ugyanis abban, hogy a Niagara Vízesés Erőmű Vállalat végül a Westinghouse Electric Companyval kötött szerződést a vízesésen másodpercenként lezúduló 6,5 ezer köbméternyi víztömeg igába hajtására hivatott vízerőmű felépítésére, amely segítségével váltakozó árammal biztosították New York állam áramellátását.
Tesla Colorado Springs-i laboratóriumában a híres, több millió voltot generáló Tesla-tekercs árnyékában, 1899.
A komoly üzlet ellenére a Westinghouse a Teslának fizetett járandóság, valamint az Edisonnal és vállalatával vívott jogi csatározások következtében a csőd szélére jutott. Tesla ezért lemondott hatalmas összegeket felemésztő jogdíjairól. Ez egész későbbi életére hatással volt. Vele az élen a váltakozó áram diadalmaskodott az egyenáramon, a különc zseni azonban elszegényedett, és míg Edison temetése napján, 1931. október 21-én Amerika-szerte egy percre kialudtak a fények, Tesla 1943-ban magányosan, egy New York-i szállodában halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.