Nem bánta meg tettét a történelem egyik legnagyobb csalója, Charles Ponzi
2020. február 18. 14:44 Múlt-kor
Korábban
Saját embere által leleplezve
Miközben a hatóságok tovább vizsgálódtak körülötte, Ponzi saját publicistája fordult ellene. Az „üzletember” azzal a céllal alkalmazta William McMasterst, hogy reklámozza a Securities Exchange Company-t, ehelyett azonban McMasters felfedte Ponzi csalását.
Miután átvizsgálta pénzügyi dokumentumait, McMasters rájött, „pillanatnyilag csak az a pénz volt nála, amelyet a befektetőktől átvett. Az óriási profitok, amelyekről oly ékesen beszélt, mitikusak és nemlétezők voltak.”
McMasters egyenesen a Boston Posthoz ment, hogy leleplezze Ponzit. 1920. augusztus 2-án – alig több, mint egy héttel a Ponzit sikeres üzletemberként bemutató cikk után – „KIJELENTI PONZI IMMÁR REMÉNYTELENÜL FIZETÉSKÉPTELEN” szalagcímmel jelent meg az újság címlapja.
A publicista a cikkben részletesen kifejtette a szélhámos módszerét, lerántva a leplet az átverés-sorozatról.
A szövetségi hatóságok még a hónap folyamán felforgatták Ponzi irodáját. Nem meglepő módon nem találták meg a hatalmas mennyiségű nemzetközi válaszbélyeget, amelynek a befektetések alapját kellett volna adniuk.
Ellenben olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alapján bűncselekménnyel vádolhatták, nevezetesen az ügyfeleknek postán kiküldött, befektetéseik helyzetéről szóló beszámolókat: Ponzit 86 rendbeli postai hamisítás vádjával vették őrizetbe.
Ponzi a maga részéről nem tekintette bűncselekmény áldozatainak ügyfeleit: „Még ha sosem kaptak érte semmit, azon az áron olcsó volt. Előre kiterveltség nélkül megadtam nekik a legnagyobb műsorszámot, amely a területükön színre került a puritánok partraszállása óta!” – mondta a vádemelést követően. „Bőven megérte azt a 15 millió dollárt, hogy végignézzék, ahogy ezt a dolgot megcsinálom!”
A szélhámos három és fél évet ült szövetségi börtönben a történelem első Ponzi-sémájáért. Miután innen 1925-ben feltételesen szabadlábra bocsátották, Massachusetts államban további kilenc év börtönbüntetés várt rá további hamisítási vádakkal.
Mialatt óvadék ellenében szabadlábon tartózkodott, Floridába szökött, ahol álnéven kezdett kereskedni mocsaras területekkel, végül azonban lebukott.
Ezután Ponzi ismét megszökött óvadék alatt, ekkor Texasba ment, ahol csatlakozott egy olasz teherhajó legénységéhez.
Nem sikerült azonban elszöknie az országból: New Orleans-ben lekapcsolták a hatóságok. Börtönbüntetése letöltése után 1934-ben azonnal deportálták Olaszországba. Felesége Bostonban maradt, és 1937-ben elvált tőle.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap