Négyszáz év alatt csupán négy kiadást ért meg Copernicus főműve
2024. február 19. 14:20 MTI
551 éve, 1473. február 19-én született Toruńban Nicolaus Copernicus lengyel csillagász, a heliocentrikus világkép megalkotója. Copernicusban 1507 táján vetődött fel, hogy a csillagászati számítások egyszerűbbek és pontosabbak lennének, ha azt feltételeznénk, hogy a világmindenség közepe nem a Föld, hanem a Nap, azaz a Föld a többi bolygóval együtt a Nap körül kering.
![Copernicus](/ih0Ax/article/main/.630x1260/64926.jpg?lavid=456748)
Korábban
Copernicus német-szláv eredetű családból származott, apja – miként erre a család neve (eredetileg Koppernigk, mai lengyel formában Kopernik) is utal – gazdag rézkereskedő volt. Anyanyelve német volt, de latinul írt, a teuton lovagokkal szemben a lengyel király mellett, a király ellenében a német káptalan mellett foglalt állást.
Nagybátyja, egy püspök gondoskodott neveléséről, az ő jóvoltából tanulhatott a krakkói egyetemen, majd egy évtizedig Itáliában matematikát, orvostant, filozófiát, teológiát (a kánonjognak doktora is lett), de a legjobban a csillagászat iránt érdeklődött.
1497-ben Frauenburgban kanonokká választották, ami anyagi biztonságot jelentett számára. Pappá soha nem szentelték, mint ahogy nem is nősült meg. A korban a Ptolemaiosz által a második században lefektetett geocentrikus világkép már dogmaként rögzült: eszerint minden égitest a Föld körül kering.
A rendszer azonban a valósághoz igazítás során már-már illetlenül bonyolulttá vált, a bolygók mozgását az elképesztően bonyolult matematikai számítások ellenére sem lehetett hosszú távon megbízhatóan megjósolni.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Copernicusban 1507 táján felvetődött, hogy ezek a számítások egyszerűbbek és pontosabbak lennének, ha azt feltételeznénk, hogy a világmindenség közepe nem a Föld, hanem a Nap, azaz a Föld a többi bolygóval együtt a Nap körül kering.
Ez nem volt új elgondolás, az i.e. 3. században Arisztarkhosz, és Copernicus előtt nem sokkal korábban Nicolaus Cusanus is hasonló következtetésre jutott.
Copernicus azonban nem érte be ennyivel, és 1512-től részletes matematikai számításokat végzett, ezekhez – lévén, hogy korához képest is primitív műszerekkel rendelkezett, a Merkúrt például élete során sohasem látta – a régiek adataira támaszkodott.
Rendszere nemcsak egyszerűbb és elegánsabb volt, mert minden nehézséget az euklidészi geometria segítségével oldott meg, de tökéletesen megmagyarázta az addigi rejtélyes és bosszantó jelenségeket is.
Egyetlen hibája az volt, hogy ragaszkodott a bolygók tökéletes körpályájához, ezt később Kepler korrigálta az ellipszis alakú pályák bevezetésével.
Copernicus 1514-re De hypothesibus motuum coelestium a se constitutis commentariolus (Kommentár az égitestek elrendezéséről és mozgásáról szóló elméletekhez) címmel könyvbe is foglalta elméletét, de hosszú évekig nem adta ki.
Attól tartott ugyanis – Galileo és Giordano későbbi sorsát ismerve joggal –, hogy nézeteit az egyház eretneknek minősítheti.
Inkább a görög Theophilaktosz episztoláit fordította latinra, politikai és gazdasági kérdéseket elemzett, lengyel tartományok pénzreformján dolgozott – soha nagy tudós kevesebbet nem publikált, mint ő.
Hírneve mégis gyorsan nőtt, s a pápa 1536-ban jóváhagyta a tanai alapján elhangzott római előadásokat.
Copernicus végül átadta fő műve kéziratát Georg Joachim Rheticus wittenbergi professzornak, aki 1540-ben rövid tanulmányban ismertette azt.
A heliocentrikus világkép
A De revolutionibus orbium coelestium (Az égi pályák körforgásáról) gondozása azonban az egyetemről teológiai viták miatt távozásra kényszerült Rheticus helyett a lutheránus Andreas Osianderre maradt, aki – mivel Luther elítélte Kopernikusz elméletét – a szerző tudta nélkül egy aláírás nélküli előszóban a mozdulatlan napot csak a számításokat könnyítő feltevésnek nevezte.
Hozzátette: „E hipotézisek nem tekintendők igaznak, még csak valószínűnek sem.” Copernicus csak halálos ágyán láthatta művét, s nem sokkal később, 1543. május 24-én meghalt.
Luther Márton egyébként így írt Copernicusról 1539-ben: „Ez az új asztronómus azt akarja bizonyítani, hogy a Föld jár körbe, és nem az égbolt, a Nap és Hold. (...) Ez a bolond az egész asztronómiát a feje tetejére akarja állítani”.
A De revolutionibus drága volt, az előszó sokak szemében rontott hitelességén, így még a megjelent ezer példány sem fogyott el.
A mai gondolkodásunkat alapvetően meghatározó mű minden idők egyik legkevésbé olvasott könyve maradt, hiszen négyszáz év alatt csak négy kiadást ért meg, ráadásul a katolikus egyház 1616-ban indexre tette és 1835-ig ott is maradt.
A legenda szerint, amikor Napóleon 1807-ben Lengyelországban hadakozott, ellátogatott Copernicus szülőházába is, és módfelett elcsodálkozott, hogy a tudósnak még szobra sincs. Ezt a mulasztást aztán 1839-ben Varsóban pótolták, de az emlékművet nem áldotta meg katolikus pap.
A lengyel csillagász a tudomány történetéről is könyvet írt Arthur Koestler szerint a legszíntelenebb figura mindazok közt, akik részt vettek az emberiség sorsának alakításában, mégis vele kezdődött a tudományos forradalom.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![nőtörténet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/327.jpg)
nőtörténet
- A nők meghatározó szerepét mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Házának két kiállítása
- A példátlan nagyságú mentőexpedíció ellenére sem akadtak Amelia Earhart nyomára
- A magyar zenetörténet egyik legnagyobb visszatérője volt Cserháti Zsuzsa
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Sosem találkozott nevelőszülőjével, Eleanor Roosevelttel a menekült kislány
- A nyersanyaghiány is ösztönözte az első bikini megalkotását
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- Brutális „gyógymódokkal” kezelték Hollywood bukott reménységét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)