Négy hónap késéssel a szerb kormányfő is lerótta kegyeletét a srebrenicai áldozatok előtt
2015. november 11. 11:35 MTI
Lerótta kegyeletét a srebrenicai mészárlás áldozatai előtt Aleksandar Vucic szerb kormányfő szerdán, aki ezt júliusban, a népirtás 20. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen nem tehette meg, mert a tömeg kifütyülte és megdobálta.
Korábban
A szerb kormányfő egy gazdasági és befektetési konferenciára érkezett a kelet-boszniai városba, ám a megbeszélések előtt ellátogatott a Potocariban található emlékhelyre. Aleksandar Vucic személye legfőképpen azért váltott ki ellenszenvet a bosnyákokból, mert a szerb politikus húsz évvel ezelőtt, a boszniai háború idején - még Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártjának tagjaként - kemény hangvételű beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit.
1995 nyarán, néhány nappal a srebrenicai mészárlás után például azt mondta: "ha meggyilkoltok egy szerbet, mi 100 muszlimot gyilkolunk meg". Kijelentéséért azóta bocsánatot kért, 2010-ben pedig a srebrenicai mészárlást már "szégyenletesnek" nevezte. A júliusi megemlékezés előtt írt nyílt levelében már úgy fogalmazott, hogy Srebrenicában "szörnyű bűncselekmények" történtek. 1995 júliusában Srebrenicában több mint nyolcezer muszlim férfit és fiút gyilkoltak meg a boszniai szerb katonák. Maradványaik 407 helyszínről kerültek elő, ezek közül 93 tömegsír volt, míg 314 helyen csak felszínesen temettek el egy-egy áldozatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap