Nagyszabású film készül a nándorfehérvári diadalról
2018. szeptember 14. 13:52 MTI
Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet, amelynek gyártás-előkészítését 91 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.
Korábban
Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila (A martfűi rém, Ernelláék Farkaséknál, Megdönteni Hajnal Tímeát) producerek Hegedűs Bálint (Kincsem, Liza, a rókatündér) forgatókönyvíróval közösen mintegy két éve fejlesztik Az utolsó bástya című filmtervet. A nemrég elkészült forgatókönyvvel az alkotók Szász Jánost (Woyzeck, Witman fiúk, A nagy füzet) kérték fel rendezőnek és a filmtervvel pályáztak a filmalaphoz – olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap közleményében.
Szász János csütörtökön elmondta: nagyon megtisztelő volt számára, hogy rá gondoltak. „Nem volt bennem egy pillanatra sem kétség, hogy ne vállaljam el. Elolvastam a forgatókönyvet, amit nagyon izgalmasnak találtam” – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy az 1456-os nándorfehérvári diadal a magyar történelem talán legdicsőségesebb fejezete. A modern eszközökkel készülő film a nándorfehérvári ostrom alatt játszódik egy olyan korban és légkörben, amelyben a szereplők tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak hazájukért. Mint mondta, korosztályt és felfogást tekintve is széles közönségnek szóló, nagy formátumú filmet szeretnének készíteni.
Szász János ezúttal közönségfilmet készít. „A szerzői film rendezője a közönségnek csak egy bizonyos rétegével találkozik. Régóta vágytam arra, hogy rengeteg embernek mesélhessek. A történettel lehetőségem nyílik arra, hogy ez az álom megvalósuljon” – magyarázta.
A rendező szerint ezzel az alkotással megteremthetők végre azok az elképesztő erejű magyar hősök, akikről sokféle feltáratlan, egymásnak sokszor ellentmondó életrajzi adat maradt fenn, mint például Hunyadi János esetében. Hunyadi zseniális hadvezér és Kapisztrán János alakja is megjelenik a filmben, akiknek hite, hazaszeretete és megszállottsága „hegyeket mozgatott” meg és a csapataik egyesülésével megfutamították a túlerőben lévő törököket.
Szász János kiemelte, hogy történelmi tényekre alapozva hozzák létre a filmet, amely szórakoztató lesz, de ugyanakkor kemény, lélegzetelállító csatajelenetekkel és reményei szerint elképesztő modern látványvilággal készül el. A film a törökök által a Dunán létrehozott hajózár elleni, Hunyadi János vezette csatával indul.
A gyártás előkészítésének folyamata várhatóan decemberben fejeződik be, a tervek szerint a forgatás jövő nyáron kezdődhet el. A szereplők kiválasztása hamarosan elkezdődik, Szász János annyit elárult, hogy török és szerb színészek is feltűnnek majd a filmben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap