Nagy óvatossággal lehet csak megóvni a számtalan veszély fenyegette Akropoliszt

Az ellenségek: a turista meg a rozsda

Miután az európaiak elveszítették Athént, az Akropoliszról alkotott képük csak a klasszikus ókori művekben található leírásokra korlátozódott. Ez azonban a 18. századtól kezdve változni kezdett, az angol arisztokraták körében például divattá vált végigjárni az ismert ókori helyszíneket, és onnan „emléket” hozni magukkal.

Ebben az időszakban ezért jelentős mennyiségű kőanyagot vittek el az Akropoliszról. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan már a 18. században elkezdték felmérni a romokat, ekkor készültek el az első képek is a helyszínről, ami megkönnyítette a későbbi rekonstrukciókat.

Pheidiász és a Parthenon-fríz Lawrence Alma-Tadema 1868–1869 folyamán készült festményén

Amikor Görögország független lett, az Akropolisz kapcsán az a koncepció győzedelmeskedett, amely nem királyi palotát, hanem múzeumot álmodott a tetejére. A cél az volt, hogy a periklészi aranykort rekonstruálják, ám ehhez először is nagy felületen elvégzett régészeti ásatásokra volt szükség.

Ezt Panagiotis Kavvadias és Georg Kawerau vezetésével végezték el, akik a szikláig leástak, „megszabadítva” az Akropolisz épületeit a keresztény és a török korszak emlékeitől is. A máig meghatározó látkép, a Parthenonnal, az Erekhteionnal, a Propülaiával és a Niké-templommal ekkor alakult ki, ám ez egyúttal azt is jelentette, hogy a periklészi korszakon kívül eső emlékek nagymértékű pusztulásnak lettek kitéve.

Az Akropolisz ábrázolása Fanelli L'Atene Attica című 1687-es művében

A feltárások és a később történt felújítások a korszak tudományos követelményeinek megfeleltek, ám a modern műemlékvédelem szempontjainak már nem. Ez különösen vonatkozik arra az időszakra, amikor 1921 és 1933 között Nikolaos Balanos mérnök volt az Akropolisz megújulásáért felelős program vezetője.

A különböző kőtömböket összefogó bronzkapcsokat például acélkapcsokkal pótolták és Portland cementet használtak habarcsként. Ezek az anyagok azonban egy idő után elkezdtek pusztulni és rozsdásodni, ezzel együtt pedig azok az ókori emlékek is, amelyekhez hozzáépítették őket.

1. A megarontól a kulturális csodáig
2. Az ellenségek: a turista meg a rozsda
3. Műemlékvédelem a modern időkben
4. Szkennerek és épületek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról