2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket

Múltban nyomozó: Agatha Christie esete a régészettel

2021. szeptember 12. 07:59 Múlt-kor

Agatha Christie talán a legsikeresebb krimiíró, manapság alig lehetne találni olyan embert, aki ne vette volna kezébe legalább egy könyvét, vagy ne hallott volna róla. Műveinek izgalmas színfoltját jelentik azok a kötetek, amelyek a Brit Birodalom valamelyik közel-keleti vidékén játszódnak. Történetei egy részében az ásatások válnak bűnügyi helyszínné, a szereplői között pedig akadnak régészek is. Mindez még az avatatlan olvasó számára is árulkodik arról, hogy az írónőt mennyire lenyűgözte a régi korok tudománya.

Agatha Christie

Mrs. Christie eltűnik

Az írónő régészeti érdeklődése sajátos véletlenek sorozatával alakult. 1912-ben ismerkedett meg Archibald Christie-vel, egy pilótával, akihez két év múlva férjhez ment. A pár eleinte boldog életet élt, ám a férfi 1926-ban közölte a válási szándékát. Néhány héttel később Agatha Christie hátrahagyott egy levelet a titkárnőjének, és tizenegy napra eltűnt.

Mivel az 1920-as években elkezdett írni, már elég híressé vált ahhoz, hogy az eseményeket a brit sajtó élénk érdeklődése kísérje. Tizenötezer önkéntes kereste, és végül egy hotelben álnéven bejelentkezve találtak rá, ám az eltelt időszakra nem emlékezett. Hogy pontosan mi történt, arról megoszlanak a vélemények.

Egyes feltételezések szerint az írónő idegösszeomlást kapott, mivel nehéz időszakot élt át, ugyanis az édesanyja nem sokkal korábban halt meg. Mások szerint azonban a gondosan kitervelt akcióval csak a férjét akarta bosszantani. A válás kimondására végül 1928-ban került sor.

Agatha Christie ekkor elhatározta, hogy messzire utazik, méghozzá egyedül. Az első tervei szerint nyugatra, Jamaica felé vette volna az irányt, hogy kiheverje a válás okozta megrázkódtatást, ám az utazás megkezdése előtt találkozott egy párral, akik éppen Bagdadból tértek vissza.

Az elbeszélésükből kibontakozó keleti várost az írónő annyira elbűvölőnek találta, hogy lemondott a Karib-szigetekre történő utazásról, és jegyet váltott az Orient Expresszre. Milánón és Isztambulon keresztül végül megérkezett az úti céljához.

Az iraki vizit

Irak az első világháború után egy névleg független királyság volt, a Hasemita-dinasztia uralkodása alatt valójában azonban a brit érdekek érvényesültek. A fővárosban, Bagdadban tekintélyes brit kolónia élt, amely természetesen értesült Agatha Christie érkezéséről.

Az írónő hamar bekapcsolódott a társasági életbe, részt vehetett a bridzspartikon, a tenisz- és krikettmérkőzéseken. Azonban pont azoktól a dolgoktól akart menekülni, amelyek a szigetországi életét juttatták eszébe, így néhány nappal később egyedül kereste fel Ur városának lelőhelyét.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. őszi számában olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár