2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Moszkva alatt megfagyott a német villámháború

2020. október 2. 18:18 Múlt-kor

Késés, kifáradás, hideg és kudarc

A német hadvezetés 1941. október 2-án indította meg egységeit Moszkva ellen, bő egy hónappal később, mint az Halder terveiben korábban szerepelt. A meginduló Tájfun hadműveletet a vezérkari főnökén diadalmaskodó, csalhatatlan katonai stratéga szerepében tetszelgő Adolf Hitler a következő szavakkal kommentálta: „Ma elkezdődik az utolsó nagy, döntő csata.”

A németek a jól bevált villámháborús receptre támaszkodtak: az előre törő páncélos ékeknek harapófogóba kellett zárniuk az ellenfelet, elvágva azt az utánpótlástól, majd a gyalogságnak kellett volna felőrölnie a maradék ellenállást. A Vörös Hadsereg azonban keményen ellenállt. Az egy hónapos késlekedés végül kritikussá vált, mert nemcsak a szovjet fegyverek, hanem az időjárás is a Wehrmacht ellen dolgozott.

Október közepére a hatalmas esőzések miatt sártengerré változott a teljes közép frontszakasz, a páncélosok és a szállítójárművek egyszerűen elakadtak. A német támadás 80 km-re Moszkvától megállt. A német vezérkarban felvetődtek olyan gondolatok, hogy le kellene fújni az offenzívát és a következő évre halasztani Moszkva bevételét, de senki sem akart Hitlernek ellentmondani. A Vörös Hadsereg tehát nem lélegezhetett fel, mert a német hadigépezet november közepén a fagyok beköszöntével újra megindult.

Gyakran találkozni azzal az állítással, hogy 1941. szeptember 14-én a Tokióban tevékenykedő szovjet kém, a német Richard Sorge arról tájékoztatta Sztálint, hogy Japán nem támadja meg a Szovjetuniót addig, amíg a németek el nem foglalták Moszkvát.

Általános vélekedés, hogy ez az információ mentette meg Moszkvát, mivel így a Vörös Hadsereg nagy létszámú csapatot – amelyeket a legtöbbször jól felszereltként és magasan képzettként írnak le – csoportosíthatott át a Távol-Keletről Moszkvához.

Ezt azonban történelmi mítosznak kell tekinteni, amely ferdítéseken és túlzásokon alapszik. Sorge valójában azt derítette ki, hogy Japán (amellyel egyébként április 13-án megnemtámadási szerződés jött létre) nem támadja meg a Szovjetuniót, hacsaknem az „nagy számban csoportosítja át csapatait keletről.”

Összességében három hadosztálynyi csapat került átcsoportosításra 1941 októberétől decemberéig a Távol-Keletről Moszkva közelébe, a többi összevont csapat a Szovjetunió közelebb eső vidékeiről érkezett, és messze nem elegendő létszámban. Szovjet túlerő valóban előfordult a kritikus pillanatokban és helyeken, azonban az állítás összességében nem állja meg a helyét: a levéltárakban elérhető statisztikák szerint 1941. december 1-jén a szovjetek 576 500 katonát és 574 harckocsit tudtak bevetni a német Közép Hadseregcsoport ellen, amely ekkor 1,2-1,9 millió emberrel bírt, 1800 harckocsi és rohamlöveg kíséretében. A németek háromszoros létszámbéli fölényben voltak tankok tekintetében.

A sár megfagyott, a lánctalpak alatt újra szilárd lett a talaj, az erő azonban elfogyott. A Wehrmacht ugyanis villámháborúra készült a Szovjetunióban, a német katonák nem rendelkeztek megfelelő téli ruházattal, kimerültek voltak, a fegyverek és a harci járművek nem bírták a tartós, gyakran mínusz harminc fokos hideget. Ennek ellenére december 2-án egy német egységnek sikerült 8 kilométerre megközelítenie Moszkvát, ennél közelebb viszont nem jutottak a szovjet fővároshoz.

December 5-én ugyanis a szovjet haderő, amiről a németek azt feltételezték, hogy a Wehrmachthoz hasonlóan a kifulladás szélén áll, az időjárás enyhülését kihasználva ellentámadást indított. A friss szovjet távol-keleti alakulatok december végére 100, de helyenként 250 km-re nyugatra tolták vissza a németeket.

A moszkvai csatában a Wehrmacht veszteségei (250-400 ezer katona) a megszokottnál súlyosabbak voltak, csakúgy, mint az elvesztett vagy megsemmisült fegyverzet és hadianyag mennyisége. A Vörös Hadsereg ugyan a város előtti csatákkal együtt 600 ezer főt veszített, de sikerült szétoszlatnia a Wehrmacht legyőzhetetlenségének mítoszát.

A német villámháborús tervek kudarcba fulladtak, a szovjet állam túlélte a megsemmisítőnek indított német csapást. Berlin fölött sötét fellegek gyülekeztek: a náci Németország egy számára ismeretlen terepre tévedt; hosszú, kimerítő háborúra kellett, hogy felkészüljön, amely már nagyobb részben a rendelkezésre álló ember- és nyersanyag mennyiségétől, és a gyárak kapacitásától függött. Németország hátrányba került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sárba ragadt német féllánctalpas jármű a keleti fronton (kép forrása: Wikimedia Commons)Német harckocsi kiásása a hóból 1941 telén (kép forrása: Wikimedia Commons)Német csapatok haladnak Moszkva felé 1941 októberében (kép forrása: Wikimedia Commons)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár