„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – hat római találmány, amely lehet, hogy mégsem az
2018. június 20. 09:55 Múlt-kor
Korábban
A római beton
A betonnak létezik egy természetben előforduló variánsa, amely így megelőzi az emberiséget. A mesterséges betontípusok közül azonban nem a római volt az első: Kr. e. 1200 körül a mükénéiek betonból készítették padlóikat. Tőlük függetlenül hozták létre saját betonjukat Észak-Afrika beduinjai, jóval a római kor előtt. A rómaiak voltak azonban az elsők, akik betonjukat – víz, oltatlan mész és vulkáni hamu keverékét – széles körben és következetesen használták: Kr. e. 300 körül kezdték, és a gyakorlat egészen Róma Kr. u. 5. századi bukásáig fennmaradt. Sok nyelvben a „beton” szó a „konkrét” valamilyen változata, ami latin eredetű szó ugyan, de nem betont, hanem tömöret, kompaktot jelent. A rómaiak „opus caementicium” névvel illették a betont, innen a mai „cement” szó is.
A rómaiak felismerték, hogy boltíveket és kupolákat egyszerűbb egy gyorsan száradó, folyékony anyagból építeni, mint kőből vagy téglából. Az ő találmányuk volt az a módszer is, hogy egy építmény keretét megalkotják betonból, hogy aztán „befedjék” kővel. A római Colosseum remek példája a hatalmas és főként betonból készült épületeknek, amelyek építését ez az eljárás lehetővé tette. Augustus császár híres mondása volt: „Téglavárosként találtam Rómára, és márványvárost csináltam belőle.” Míg ez egy igazán frappáns mondat, amely jól összefoglalja érdemeit, a császár kifelejtette a felsorolásból a legfontosabb római építőanyagot, a betont.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap