Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
2024. július 29. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A dinasztiaépítő
VI. Sándor pápa a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy megerősítse a családja befolyását Itáliában. A régi itáliai famíliák érthető okokból kevéssé örültek ennek. Hogy megelőzze a korábban gyakorlattá vált módszert, miszerint a római köznépet lázítják fel a népszerűtlen pápák ellen, törekedett arra, hogy a rómaiaknak a korábbiaknál lényegesen jobb életet biztosítson.
Erőteljes eszközökkel számolta fel a bűnözést, amely élhetetlenné tett egyes városrészeket, és fontos középítkezéseket is indított.
A családjában a legfontosabb szerepet a Vanozzától született legidősebb fia, Cesare Borgia játszotta. VI. Sándor első intézkedéseinek egyike az volt, hogy bíborost csináljon a fiából, aki ekkor mindössze 18 éves volt.
Öccse, Giovanni (vagy egyes forrásokban spanyol alakban Juan) világi pályára került, és megörökölte a Borgia család kedvéért feltámasztott Gandía hercege címet is. A pápai hadsereg parancsnokaként természetesen a család érdekeit szolgálta.
Ezt tette a szintén Vanozza által világra hozott Lucrezia Borgia is, akit mindössze 13 évesen adtak férjhez Pesaro urához, Giovanni Sforzához, megpecsételendő a két család közötti szövetséget.
Vanozza és VI. Sándor legkisebb fia, Gioffre is dinasztikus okokból kapott feleséget, Aragóniai Sanchát, a nápolyi király törvénytelen gyermekét. Amikor 1496-ban a pápa Rómába hívta a házaspárt, Sancha összemelegedett a 15 éves férjénél alighanem férfiasabb Giovannival és Cesaréval.
Talán ez vezetett ahhoz, hogy Giovannit 1497 júniusában meggyilkolták, miközben hazatért egy lakomáról. A holttestét átvágott torokkal és kilenc szúrással mosta ki a Tevere, az erszényében harminc arannyal. VI. Sándor mindent elkövetett a gyilkosa felkutatására, ám egyszer csak váratlanul leállíttatta a nyomozást.
A korabeli pletykák általában két indítékot említenek. Az egyik gyanúsított természetesen Cesare Borgia lett, akit nem elégített ki a bíborosi cím, és a bátyja helyére pályázott. Giovanni halála után a történelemben először fordult elő, hogy egy bíboros lemondjon a rangjáról, és így Cesare megkezdhette világi karrierjét. A másik gyanúsított maga Gioffre, aki nem nézte jó szemmel, hogy a felesége a bátyjaival flörtöl. Az eset egyébként annyira megrontotta a két fél házasságát, hogy életük nagy részében külön éltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap