Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
2024. szeptember 4. 20:20 MTI
107 éve, 1917. szeptember 4-én látta meg Eperjesen a napvilágot Maléter Pál. A második világháború után a forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot. 1956. november 3-án Nagy Imre honvédelmi miniszterré nevezte ki, majd a felkelés leverése után egy koncepciós per keretében 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték.
Jánosi Ferenc és Maléter Pál vádlottak a Nagy Imre és társai elleni perben. (Forrás: Fortepan / Magyar Nemzeti Levéltár)
Korábban
Maléter a gimnáziumi érettségi után négy szemesztert hallgatott a prágai orvosi egyetemen. A német csapatok bevonulását megelőzően Kassára, majd onnan Budapestre költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait, melyeket végül anyagi okok miatt kénytelen volt abbahagyni.
A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1940 őszén felvették a Ludovika Akadémiára. Ennek befejezése után Kassán szolgált, majd 1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol fogságba esett, majd partizánként harcolt a németek ellen. 1944 őszén Erdélybe került egységével bevetésre.
1945 januárjában az Ideiglenes Kormány védelmére szervezett zászlóalj parancsnoka lett, tavasztól a HM őrzászlóalját vezette. A forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot, 1956-ban már ezredesi rendfokozatban. 1956. október 24-én déltől a Honvédelmi Minisztériumban ő látta el a főügyeleti szolgálatot.
Másnap a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és az azokat kísérő tisztiiskolásokkal a Kilián laktanyában tartózkodó egyik egységének segítségére indult. Mivel csak az ő parancsnoki harckocsija jutott el az épületig, felsőbb jóváhagyással tűzszünetet kötött a környéken harcoló civil egységekkel.
Maléter Pál a katonai bíróság épületében (Fortepan / Magyar Nemzeti Levéltár)
Ennek lejárta után 27–28-án katonáival ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre kérésére jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott megbeszélésen, majd 31-én a Nemzetőrség megszervezéséről folytatott tárgyaláson.
November 1-jén Nagy Imre kinevezte a honvédelmi miniszter első helyettesévé, majd november 3-án honvédelmi miniszter lett. November 3-án este a tököli szovjet bázison a tárgyalás folytatására érkezett magyar küldöttség többi tagjával együtt Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta.
1958. június 15-én Budapesten a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével, koncepciós perben: szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás hamis vádjaival halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül.
Másnap hajnalban, 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak a rendszerváltás küszöbén, 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól. 1990. július 5-én vezérezredessé léptették elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap