Milyen tanácsokkal segítették az újdonsült anyákat a történelem során?
2020. május 6. 17:31 Múlt-kor
Korábban
Altatás és etetés
Írott szülői tanácsadókönyvek már a 17. században is megjelentek Nyugat-Európában. A Jane Sharp jegyezte Bábák könyve 1671-ben öt oldalt szentelt a szülés utáni tanácsoknak „A gyermekről” címszó alatt.
Sharp azt javasolta, ne tartsák ébren a csecsemőt, ha álmos, „de próbáld elaltatni ringatással és altatódalokkal!” Azt is tanácsolta, „vedd gyakran kézbe, és táncoltasd!”
„Ne szoptasd túl sokáig egyszerre, de tedd gyakran” – szólt a javaslat a baba emésztésének megóvására. Sharp szerint a mellek váltogatása is fontos.
A 17. századi Angliában az anyák kötelességének tartották, hogy bármikor megszoptassák csecsemőjüket, amikor csak kérték, bár a sírást is pozitív dolognak tartották: úgy gondolták, erősíti az agyat és a tüdőt. Mindazonáltal Sharp is megjegyezte, hogy a túl sok sírás nem egészséges, mert „megtörhet a hasa a túlzott erőkifejtéstől.”
A napi rutin
Az 1960-as években minden korábbinál több nő állt munkába a házon kívül, és ez alól az újdonsült anyák sem képeztek kivételt. A dolgozó háztartások számára egyre fontosabbá vált a pontos menetrend tartása a gyermekekkel is, és az orvosok is azt javasolták, a kijelölt alvási és etetési időpontokhoz ragaszkodjanak szigorúan.
Gyakori jelenség volt azonban – ahogy ma is –, hogy az ember az első gyermek esetében minden utasítást szigorúan betart, a későbbi gyermekekkel pedig jóval engedékenyebb.
Egy angol asztalosfeleség a következőt nyilatkozta az ekkoriban született gyermekeiről: „Jane-nel még a rutin uralta az életünket. Az óra szerint éltünk: ha még aludt, felébresztettem. Paul esetében már meggondoltam magam, a kezdettől fogva sokkal nyugodtabb voltam, gondolom azért, mert nem az első volt. Az ember ilyenkor nem aggódik már annyit.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah 14:20
- Nixon is szervezett randevút a Gábor Zsazsának 09:50
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05
- Rekordáron kelt el Zrínyi Miklós könyve tegnap
- ABBA-kultusz a Kádár-korszakban tegnap
- Naplóeon fiának gondolták a tragikus sorsú Kaspar Hausert tegnap
- Számos baljós előjel kísérte Rettegett Iván születését tegnap
- Feszült várakozás után 160 millió forintért kelt el Munkácsy ismeretlen festménye tegnap