Milyen fenntartható, környezetbarát eljárásokat meríthetünk a múlt építészetéből?
2021. március 28. 17:13 Múlt-kor
Korábban
Hőszigetelő szalma
Az organikus tető is a függőkert egyik formája − például az angol kunyhók esetében. „Már a bronzkor óta építettek thecanokat, azaz szalmatetős épületeket” – magyarázza Peter Hancock, angol építész, a témában megjelent egyik első ismeretterjesztő könyv szerzője.
Kezdetleges technika lenne? Lehetséges, nemrégiben azonban a fenntarthatóságra fogékonyabb építészek újra felfedezték ezt a módszert.
„Az organikus tető által garantált hőszigetelés kiválóan működik, az építés pedig nem igényli szellőzőlukak beépítését. Angliában nagyobb épületek lefedésére is használták a szalmatetőt, mint például a londoni Globe Színház esetében, ahol Shakespeare is dolgozott.”
Hancock példája rávilágít ennek a módszernek a legnagyobb hibájára: rendkívül tűzveszélyes volt, a Globe 1613-ban például porig égett a gyúlékony tetőszerkezete miatt.
„Lélegző” beduin sátor
A kecskegyapjú egy hagyományosan fenntartható anyag, melyet a sivatagi beduinok előszeretettel feszítettek ki sátraikra. A természetes szövetrostok esőben összetömörülnek, így vízlepergetővé válnak, miközben melegben megnyúlnak és légáteresztővé válnak, lehetővé téve ezáltal a levegő áramlását a sátoron belül.
Ez a „trükk” természetes, de akár szintetikus rostok használatával alkalmazható lehet nyújtószerkezetek megvalósításakor is.
Hasonló, helyi alapanyagokon alapuló fedőszerkezetek használatának − mint például a kőtetős építkezés az Alpok mentén, melyhez nem szükséges semmi máshonnan származó elem − azonban van egy hátránya is: nagyon nehéz az ilyen építési technikákat ismerő szakembereket találni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.