Míg népe megvetette, Viktória királynő mindennél jobban szerette férjét, Albert herceget
2021. augusztus 10. 08:17 Pásztor Kristóf
Korábban
Házasság szerelemből – második nekifutásra
1836-ban mindkét fiú formális látogatást tett Viktóriánál Windsorban – nem is titkoltan házassági szándékkal. A kamasz Viktória mind az idősebb Ernőről, mind a vele egykorú Albertről pozitív képet írt le a találkozás után, bár túl nagy hatással egyik fiú sem volt rá.
Albert ráadásul az angol szokás szerint a késő estébe nyúló társalgásokhoz nem volt hozzászokva, így illetlen módon ásítozott, majd korán nyugovóra tért. A hercegnő részéről végül nem érkezett házassági visszajelzés egyik fiú felé sem, így azok hazamentek, s folytatták tanulmányaikat.
Három évvel később, 1839 októberében – immár királynőként – Viktória ismét fogadta a testvérpárt. Ebben nem kis szerepe volt a család azon szándékának, hogy lehetőleg a két testvér közül válasszon férjet. Albert addigra rutinos tornász és lovas lett, a lényegesen jobb kiállásával, valamint érettebb viselkedésével nemcsak felkeltette a királynő érdeklődését, de szívét is felgyújtotta.
„Igencsak érzelemmel telve néztem Albertre, aki gyönyörű” – írta nem sokkal később. Viktóriára nagy hatással voltak Albert „oly gyönyörű kék szemei, tökéletes orra, finom bajsza és halvány – de nagyon halvány – pofaszakálla”. Öt nappal később Viktória már meg is kérte Albert kezét. Esküvőjükre 1840. február 10-én került sor a londoni Szent Jakab-palotában található királyi kápolnában. A házassággal mélységesen egyetértett az egész család.
Viktória még 1840-ben életet adott első gyermeküknek, a Vickynek becézett Viktóriának. Őt további nyolc testvére követte: Albert Eduárd, Alfréd, Aliz, Ilona, Lujza, Artúr, Lipót és Beatrix. A 17 év alatt szült kilenc gyermek azt jelentette, hogy Viktória házassága nagy részét terhesen vagy újszülött gondozásával töltötte.
Saját bevallása szerint gyűlölte ezt a szerepet és magát a terhességet is. „Sokkal inkább érzem magunkat ilyenkor tehénnek vagy kutyának” – írta a már felnőtt Vickynek egy levélben. „Nem rajongok a nagyon kicsi babákért. Egy ronda baba igen undorító teremtmény, és még a legszebb is borzasztó ruha nélkül.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap