Meseszerű utat járt be az árvaháztól a divatvilág csúcsáig Coco Chanel
2021. január 10. 08:37 Tóth Judit
Korábban
A kitartott nő
Az ifjú Gabrielle hamar felismerte, hogy ő többre hivatott annál, mint hogy élete végéig abban a kelengyeüzletben szolgálja ki a vásárlókat, amelyben – elhagyván a Notre-Dame Intézetet − kisegítőként kapott munkát. Esténként a vele egykorú nagynénjével, Adrienne-nel Moulins város egyik zenés kávéházában, a Rotonde-ban múlatta az időt, ismerkedett a városban állomásozó katonákkal, és énekesnői karrierről álmodozott.
Idővel sikerült elérnie, hogy a szünetekben, amíg a hivatásos zenészek pihennek, ő is színpadra léphessen. Repertoárja mindössze néhány dalból állt, ráadásul a hangi adottságai sem voltak éppen megfelelőek, mégis, amikor a kakas hangjának imitálására épülő Ko Ko Ri Ko vagy egy elveszett eb kereséséről szóló, „Ki látta Cocót a Trocadérón?” című slágert énekelte, a közönség újra és újra Cocót kiáltva többször is visszatapsolta.
Sikerein felbuzdulva a becenévvel felruházott lány egy nagyobb városba, Vichybe ment, hogy ott építse tovább énekesi karrierjét, próbálkozása teljes kudarccal végződött, ezért kénytelen volt visszatérni Moulins-ba. Noha nem mondott le álmairól, belátta, hogy új kitörési lehetőséget kell találnia, és ezt végül egyik rotonde-beli katona barátja, Étienne Balsan személyében találta meg. A dúsgazdag textilgyáros meginvitálta Royallieu nevű birtokára, ő pedig nemcsak elfogadta a meghívást, három évig ott is maradt nála.
Balsan szeretőjeként olyan körülmények között élhetett, amilyenekről korábban álmodni sem mert: lovaglással, pihenéssel és szórakozással, gondok nélkül teltek mindennapjai. Számos művésszel és arisztokratával kötött barátságot azok közül, akik rendszeres vendégei voltak a kastélynak, ekkor kibontakozó, szokatlanul egyszerű, ám formabontó öltözködési stílusával, remek humorával, valamint vonzó külsejével sokakat levett a lábáról.
Egyiküket különösen: a brit felső tízezer köreibe tartozó Arthur „Boy” Capel lovaspóló-játékost − akiről az a pletyka járta, hogy VII. Eduárd törvénytelen gyermeke. Furcsa helyzet alakult ki, de az érintettek közül egyik sem bánta igazán. A lány Balsan villájában maradt, ám az angollal (is) folytatta a megkezdett szerelmi viszonyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap