Melltarisznyák és eltűnt bugyik – viseltek-e alsóneműt a középkori nők?

2022. október 21. 08:50 Múlt-kor

Egy Ausztriában előkerült régészeti lelet kérdéseket vetett fel elődeink ruházkodási szokásaival kapcsolatban. A férfiak inget és a mai rövidnadrágra emlékeztető, térdig érő alsónadrágot viseltek, a nők hasonlóképp inget, de nadrág nélkül. Mindössze ennyit tudtunk a középkori alsóneműkről, de egy kelet-tiroli felfedezést követően mára bővebb ismereteink vannak arról, mit hordtak a nők a középkorban felsőruhájuk alatt.

Férfiak fürdője Albrecht Dürer metszetén

Korábban

Erkölcstelen tarisznyák

Az először 1190-ben említett Lengberg kastélyt a 15. században egy második szint ráépítésével fényűző palotává alakították át. 2008 júliusában egy átfogó felújítás során az egyik emeleti szoba padlózata alatt egy üreget találtak, tele hulladékkal, amely még a 15. századi építkezés során került oda. Az üregben uralkodó szárazság miatt a szemét szerves anyagból álló része, főleg megmunkált fa, bőr és különböző textíliák kiemelkedően jó állapotban maradtak meg.

A „longline” melltartó

A vászondarabok közül négy pedig a modern melltartókra emlékeztet. A döntő ismérv a jellegzetes kosarak megléte, míg az ókori görög és római mellpántok egyszerű bőr- vagy vászoncsíkok voltak, amelyek a test köré tekerve inkább lelapításra, mintsem kihangsúlyozásra szolgáltak.

Léteznek írott középkori források, amelyek a női mell megtartására utalnak, de mind meglehetősen homályosan fogalmaznak. Henri de Mondeville, IV. (Szép) Fülöp francia király és utódja, X. Lajos udvari sebésze 1312–20 között született Cyrurgiájában így írt: „némely nők […] két tarisznyát helyeznek ruhájukba, a mellek méretéhez, szorosra igazítva, majd minden reggel beléjük teszik [a mellüket] és egy hozzáillő pánttal, ha lehet, rögzítik”.

Ezek az „erszények” az ókori mellpántokkal azonos célt – a nagy mellek megtartását – szolgálták. Ellenben az „ingek tarisznyákkal, amelyekbe melleiket teszik”, amelyekről Konrad Stolle panaszkodik a Türingia és Erfurt történetét részletező 1480-as krónikájában, gyaníthatóan az ellenkező hatást érték el, ugyanis Konrad a „teljességgel szemérmetlen” kifejezéssel zárja leírását.

Egy ismeretlen 15. századi délnémet szerző egyértelműen a mellek hangsúlyozására utalt szatirikus költeményében: „Számos nő csinál két melltarisznyát, és azokkal rója az utcákat, hogy minden ifjú, ki rájuk néz, láthassa szépséges melleiket; De akiknek túl nagy a melle, szűk erszényeket csinál, hogy ne legyen a városban pletyka a nagy melleiről.” Mint látható, a középkori melltartók mindkét irányba működtek.

A Lengberg kastélyban talált „melltartók” közül kettő „tarisznyás ingnek” tűnik. Sajnos mindkettőnek csak egy-egy kosara maradt meg, de úgy tűnik, a kosarak fölött a dekoltázs takarására szolgáló anyagrész is tartozott hozzájuk; így leginkább egy rövid, épp a mellek alatt végződő ing és egy melltartó kombinációjaként írhatók le.

A nemi szerepek felcserélődését ábrázoló karikatúra: az asszony erővel kényszeríti mosásra férjét

A harmadik sokkal közelebb áll egy modern melltartóhoz, és elképzelhető, hogy ezt írta le az ismeretlen német szerző „tuttenseck”, vagyis „melltarisznya” néven. Két széles vállpánttal rendelkezik, és a kosarak szakadozott szélei egy hátsó pánt jelenlétére is utalnak. A vállpántokat varrott csipke, a „tarisznyák” alsó szegélyét paszomány és csipke díszíti. A negyedik „melltartó” leginkább a modern hosszított („longline”) modellekhez hasonlít, amelyek az 1950-es években voltak népszerűek, de mára sem mentek ki a divatból. Ennél a példánynál mindkét kosarat két-két vászondarabból varrták össze, és az őket közrefogó szövet leér a bordakosár aljáig, hat fűzőlyukkal az oldalán, amelyekkel szorosra lehetett húzni. Keskeny vállpántokat és a dekoltázst díszítő csipkét is találunk rajta.

A melltartók közül kettőt radiokarbonos kormeghatározásnak vetettek alá a svájci Szövetségi Műszaki Főiskolán, és az eredmény szerint a 14. század vége és a 15. század második fele közti időszakból származnak.

Nincs bizonyíték arra, hogy minden középkori nő hordott volna „melltarisznyákat” – de néhányan biztosan. Bár társadalmilag elfogadott lehetett a mellek laposítására történő használata, a mellek alakjának kiemelését az ezt övező panaszok és szatirikus megjegyzések tanúsága szerint általában nem nézték jó szemmel.

következő oldal 1 / 2