Megvetette a motorkerékpárokat, mégis legendát alkotott a Vespa tervezője
2021. szeptember 20. 12:55 Múlt-kor
Korábban
Repülőből darázs
A legendás Vespák előállítója, a Piaggio cég az 1930-as évek derekáig a kétkerekű járműveken kívül már jó néhány dolgot gyártott, többek közt mozdonyokat, vasúti kerekeket, motoros hajókat, majd az első világháborúban belekezdett a repülőgépek gyártásába, amit a második világháború alatt is folytatott. Enrico Piaggio és bátyja, Armando Pisában és Pontederában fekvő üzemeit azonban a szövetségesek 1943 nyarán porig bombázták.
A világháború végén Enrico Piaggio visszatért az égből a földre. Az olaszok mobilitás iránti fogékonyságát érzékelve egy, a néptömegek számára is könnyen elérhető járművel rukkolt elő. Megbízta Corradino D’Ascanio nevű repülőmérnökét, hogy tervezzen egy olcsó robogót az amerikai hadsereg ejtőernyősei által használt kicsi, de mégis kompakt katonai motor mintájára.
D’Ascanio azonban nem nagyon szerette az általa koszosnak tartott motorkerékpárokat, amelyeket nézetei szerint nehéz volt megülni és karbantartani, így megpróbált minden olyan elemet nélkülözni az új konstrukcióból, amelyet feleslegesnek tartott.
A mérnök kis méretű kerekekkel, egy jól párnázott, kényelmes üléssel és elöl egy magas, pajzsszerű, a vezetőt a portól és a piszoktól védő homlokelemmel szerelte fel kétkerekű járművét. A robogó motorját a motorbiciklikre jellemző középső helyzetből a hátsó kerék mellett helyezte el, így az azt irányító személy nem a klasszikus lovagló ülésben helyezkedett el a járművön, hanem kényelmes ülő pozíciót vehetett fel, amely a szoknyát hordó hölgyeknek sem jelentett gondot.
D’Ascanio a sebességváltó kart a kormányra helyezte, a robogó elejére pedig nem teleszkópvillát tervezett, hanem a repülőgépgyártásban használatos levegőkaros kormányoszlopot, amely megkönnyítette a kerékcserét.
A robogó formája és annak hangja a darázsra (olaszul vespa) emlékeztette Enrico Piaggiót, aki végül a sárga-fekete csíkos rovarról nevezte a járművet, amelynek szabadalmát 1946. április 23-án regisztrálták az olasz ipari minisztériumban. Az „olasz csoda” ezzel zöld utat kapott. Alig fél évvel később, szeptember 20-án már a gyártósorról is legördült az első példány, az ikonikus robogó különböző típusainak népszerűsége azóta is töretlen mind Olaszországban, mind a világ egyéb tájain.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05