Megtalálták két vértanúhalált halt szent maradványait
2017. október 11. 09:46 MTI
Az iráni Urmiában megtalálták a mintegy 1700 évvel ezelőtt keresztény hitük miatt vértanúságot elszenvedett Szent Szergiosz és Szent Bakkhosz maradványait. A vallásos homoszexuális közösség az utóbbi években választotta őket védőszentjeivé.
Korábban
A szentek életét kutató keresztény hagiográfia szerint Szergiosz és Bakkhosz a 3. században római katonák voltak, és a birodalom keleti részében teljesítettek szolgálatot. Magas rangot viseltek a keleti helytartó, Maximinus Daia udvarában. Keresztény hitük miatt azonban beárulták őket, és amikor nem voltak hajlandóak áldozatot bemutatni Jupiternek, halálra kínozták őket. Előbb női ruhában körbevitték őket a városban, majd Bakkhoszt halálra korbácsolták, Szergiosznak szögeket vertek a lábába, végül lefejezték.
A két vértanú maradványait egy 4. században emelt asszír keresztény templomban találták meg Urmia külvárosában - közölte az olasz sajtóval Silvano Vinceti, az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartományban folytatott, az őskereszténységgel kapcsolatos kutatások olasz vezetője. Elmondása szerint a földi maradványokat véletlenül, javítási munkálatok közben fedezték fel.
A csontokat lepel borítja, amelyre ősi arámi nyelven írták fel a szentek nevét. Vinceti jelentős felfedezésnek nevezte a maradványok megtalálását, mivel a korábbi kutatások eredménytelenül zárultak. A lelet ráirányítja a figyelmet az észak-iráni Urmiára, ahol békésen megfér együtt a három monoteista vallás - fűzte hozzá.
Szent Szergiosz és Bakkhosz kultusza a Krisztus utáni évszázadokban Keleten és Nyugaton is elterjedt. A két szent képmása Ravennában és számos más város katolikus templomában megtalálható. Szent Szergiosz Trieszt egyik védőszentje. Rómában, Isztambulban és más keleti városokban templomuk is van. A vallásos homoszexuális közösség az utóbbi években választotta őket védőszentjeivé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap