Megtalálták a festmény vázlatát Rembrandt Éjjeli őrjárata mögött
2021. december 9. 12:08 MTI
Felfedezték Rembrandt vázlatait az Éjjeli őrjárat című híres festménye alatt, ezzel beigazolódtak az eddigi sejtések.
Korábban
Az amszterdami Rijksmuseum igazgatója, Taco Dibbits a felfedezést áttörésnek nevezte az 1642-ben készült festményről készült átfogó vizsgálat új eredményeinek bemutatásakor
„Mindig is feltételeztük, hogy Rembrandtnak kellett vázlatot készítenie a vászonra, mielőtt hozzáfogott ehhez a hatalmas kompozícióhoz, de ez eddig csak spekuláció volt” – emelte ki.
A fejlett képalkotó módszereknek és számítógépes technológiának köszönhető felfedezés révén először vált lehetővé, hogy „Rembrandt válla felett betekintést nyerjünk a mestermű elkészültének lépéseibe” – áll a Rijksmuseum közleményében.
Az „Éjjeli őrjárat művelet” Rembrandt mesterművének eddigi legátfogóbb kutatása, mely 2019 nyara óra tart a múzeum közönsége előtt. Ez idő alatt hatalmas mennyiségű adat gyűlt össze.
Pontosan elemezhetővé váltak a Rembrandt által használt anyagok – közölte a múzeum. A művész egy barna alapszínnel kezdett, majd bézzsel durván felskiccelte a kompozíciót.
Azt, hogy Rembrandt ilyen színnel készítette el a vázlatot, eddig semelyik másik képén nem fedezték fel.
Az Éjjeli őrjárat Rembrandt van Rijn (1606-1669) egyik leghíresebb alkotása. A festő az 1640-es években kapott megbízást arra, hogy bemutassa a Frans Banning Cocq kapitány vezette amszterdami polgárőrséget. A nagyméretű, 363-szor 467 centiméteres kép egy teljes falat töltött be a Rijksmuseumban.
A festményt azonban elkészülte után 70 évvel megkurtították. Egy átfogó restaurálás során a múzeumban sikerült rekonstruálni a levágott darabokat is, amelyeket be is mutattak nyáron a közönségnek.
A festményt a Rijksmuseum közlése szerint újra fogják keretezni, hogy megszabadítsák a bal felső sarokban lévő deformációtól, amely akkor keletkezett, amikor a festmény a nemzeti múzeum renoválásának ideje alatt, 2003 és 2013 között egy ideiglenes galériában volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.