Megsemmisítették a háborús bűnökkel vádolt Stepinac bíboros elleni 1946-os ítéletet
2016. július 25. 11:26 MTI
Megsemmisítette a Zágráb megyei bíróság pénteken az Alojzije Stepinac (1898-1960) bíboros, érsek ellen hetven évvel ezelőtt hozott ítéletet: az érseket az akkori Jugoszláviában a kommunista hatalom 16 évi börtönbüntetésre ítélte az 1941 és 1945 között hatalmon volt nácibarát usztasa rezsimmel való kollaborálás vádjával, és megfosztotta állampolgári jogainak gyakorlásától.
Korábban
Ivan Trudic bíró pénteki ítélete szerint a második világháborút követően, 1946-ban meghozott törvényszéki határozat "súlyosan megsértette" az alapvető jogszabályokat, például a tisztességes eljáráshoz való jogot - jelentette a HINA horvát hírügynökség. Trudic az egykori eljárást "politikai kirakatpernek" minősítette.
Stepinac érseket a horvát lakosság egy része hősként és mártírként tiszteli, amiért számos zsidó életét mentette meg a második világháború alatt. Ezzel egyidejűleg azonban számos szerb és zsidó azzal vádolja, hogy közel állt az usztasa rezsimhez, amelyet több tízezer ember - történészek szerint mintegy 30 ezer szerb - horvátországi koncentrációs táborokban való meggyilkolásáért tesznek felelőssé.
Sokak szerint a római katolikus egyház papjai is besározódtak e súlyos bűncselekmények miatt. Mind a mai napig nem világos, hogy Stepinac a gyilkosságokkal világosan szembehelyezkedett-e, vagy azokat hallgatásával lehetővé tette. Stepinac érseket a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa következetesen védelmébe vette a fasisztákkal való együttműködés vádjával szemben és 1998-ban boldoggá avatta.
A pénteki bírósági ítélet valószínűleg komoly feszültséget teremt Horvátország és a szomszédos Szerbia viszonyában, ez utóbbi ugyanis háborús bűnösként tekint Stepinacra. Korábban a szerb ortodox egyház tiltakozását fejezte ki a horvát katolikus egyháznál, amikor felmerült, hogy kezdeményezik Stepinac szentté avatását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap