7 végzetes pillanat

Mégsem voltak agresszívebbek a neandervölgyiek a mai embernél

2018. november 16. 14:49 MTI

A neandervölgyiek nem éltek veszélyesebben, mint a Homo sapiens – erre a megállapításra jutottak a Nature szerdai számában megjelent tanulmány szerzői.

Neandervölgyi ember

A kutatók régészeti feltárások során előkerült koponyák sérüléseit vizsgálták. Ehhez az Eurázsia nyugati részén talált, 80 ezer évestől 20 ezer éves korú fosszilis koponyamaradványokat elemző korábbi tanulmányok adatait használták fel. A publikációhoz 114 neandervölgyi 295 koponyamintáját és 90 Homo sapiens 541 koponyamaradványát vetették össze.

Korábbi tanulmányok szerint a neandervölgyieknek több sérülésük volt, ami az egymás közti agresszív viselkedés, a ragadozók támadásai, a vadászati stílusuk és a jeges-havas viszonyok közt tett hosszú utazásaik számlájára írható.

A német Tübingeni Egyetem kutatója, Katerina Harvati, a kutatás vezetője elmondta, igaz, hogy a mai iparosodott társadalmak életének veszélyességét nem érdemes a neandervölgyiével összevetni, jobb kérdés, vajon a vele egy időben, hasonló körülmények között, hasonló életmódot folytató Homo sapiens több sérülést szenvedett-e. Az elemzés szerint a neandervölgyi és a Homo sapiens koponyákon is egyenlő arányban fordultak elő sérülések.

Ez megingatja azt a korábbi elméletet, hogy a neandervölgyiek sokkal veszélyesebb életmódot folytattak volna, mint a Homo sapiens, amikor ugyanabban a környezetben éltek – írta a tanulmányt kommentáló Marta Mirazon Lahr, a Cambridge-i Egyetem szakértője.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás csak a koponyasérüléseket vizsgálta, és a tudósoknak még sok dolguk lesz a sérülések okainak kiderítésével, és olyan bizonyítékok kutatásával, amelyek elárulják, hogyan gondozták a sérülteket, ez ugyanis bepillantást engedne a neandervölgyiek és a Homo sapiens viselkedésébe is.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!