Meglepetésként érte a németeket a teljes brit flotta megjelenése Jütlandnál
2019. május 31. 09:57 MTI
103 éve, 1916. május 31-én csapott össze az első világháború legnagyobb tengeri csatájában a német és a brit flotta a dániai Jütland-félsziget közelében. Az ütközetben, amelyben 250 csatahajó fedélzetén mintegy százezer ember vett részt, egyik fél sem győzedelmeskedett, a britek meg tudták őrizni tengeri fölényüket.
Korábban
Nagy-Britannia az 1805-ös trafalgari csata óta a tengerek elvitathatatlan ura volt. A világhatalmi állásra törekvő Németország a 19. század végétől lázas ütemben fejlesztette haditengerészetét, amelyben - akárcsak a briteknél - egyre nagyobb szerepet kaptak az akkoriban kifejlesztett, a tengeri hadviselést forradalmasító csatacirkálók.
A csatahajó nagyságú, de viszonylag könnyebb páncélzatú hajók gyorsabbak és mozgékonyabbak voltak elődeiknél. A brit flotta az első világháború előestéjén számban csaknem kétszeresen múlta felül a németet, amely viszont az Északi-tengeren, összpontosítva állomásozott.
A nagy összecsapásra csak a háború 1914. júliusi kitörése után két évvel került sor. A német haditengerészet vezetői ugyanis tisztában voltak azzal, hogy nem bocsátkozhatnak a győzelem reményében nyílt csatába az egész brit flottával.
Az 1916 elején kinevezett új főparancsnok, Reinhard Scheer admirális stratégiája a Németországot blokád alatt tartó brit flotta folyamatos zaklatására, tengeralattjáró-támadásokra és a brit partok elaknásítására épült, majd az erőviszonyok kiegyenlítődése után az ellenfélre nézve kedvezőtlen körülmények között akart csatát kierőszakolni.
Miután II. Vilmos császár a semleges országok tiltakozása miatt 1916 áprilisában elrendelte a korlátlan tengeralattjáró-háború befejezését, az admirális ütközetre szánta el magát.
Scheer csak a brit flotta egy részét akarta előcsalogatni, hogy megtámadja és megsemmisítse azt, de nem tudta, hogy a német kódkönyv egy példánya a britek kezére jutott, így Londonban megfejtették üzeneteit. Az akciót a németek május közepére tervezték, de különböző nehézségek miatt csak a hónap végén vághattak bele.
A csaléteknek szánt negyven hajó május 31-én futott ki Franz von Hipper admirális vezetésével, őt néhány órával később követte a főerő is - ugyanekkor indította útnak a brit parancsnok, Sir John Jellicoe admirális az egész brit flottát különböző skóciai kikötőiből.
Az ütközetre a dániai Jütland-félszigettől északra, a Skagerrak-szorosban került sor 1916. május 31-én, délután. A brit flotta számban felülmúlta a németet: 37 nehéz csatahajó és 113 könnyebb fegyverzetű hajó állt szemben a 21 német nehéz csatahajóval és 72 könnyebb fegyverzetű hajóval.
A csata bevezetéseként von Hipper és az üldözésére küldött, Sir David Beatty admirális irányította brit egység bocsátkozott ágyúharcba mintegy tíz mérföld távolságból. A németek öt hajót vesztettek, de az angolok rövid idő alatt két csatacirkálót és négy csatahajót, amelyek több ezer emberrel fedélzetükön szálltak a hullámsírba.
Beatty, nyomában immár az egész német flottával, észak felé hátrált megmaradt hajóival, ahol a németek legnagyobb döbbenetére bekacsolódott a harcba a Jellicoe vezette „Grand Fleet” is.
Az ütközet második szakaszában, este fél hétkor a két hajóhad kétszer is összecsapott, ezúttal a németek voltak hátrányosabb helyzetben, mert a lenyugvó nappal szemben kényszerültek harcolni. A hadvonalba felfejlődött brit flotta első ágyútüze visszavonulásra késztette Scheert, aki nem sokkal később, sorait rendezve újra felvette a harcot.
Jellicoe ismét felülkerekedett, a német hajókat hetven közvetlen találat érte, a németek viszont egy újabb brit csatacirkálót küldtek a tenger mélyére. Scheer az éjszaka leszállta után elrendelte a visszavonulást, Jellicoe csapdától, illetve tengeralattjáró-támadásoktól tartva nem vette üldözőbe. A brit veszteség 6094 halott, 3 csatacirkáló, 11 egyéb csatahajó, német oldalon 2550 halott, 1 csatacirkáló és tíz csatahajó volt.
Jóllehet mindkét oldalon diadaljelentések jelentek meg az újságokban, a közvélemény Londonban és Berlinben is kiábrándultan, vereségként értékelte a csatát. Stratégiailag a britek érték el céljukat: ugyan számban több hajót vesztettek, de megőrizték hegemóniájukat a tengereken, a német flotta a háború végéig már nem bocsátkozott, bocsátkozhatott nyílt csatába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap