Meglehetősen hézagosak voltak a távírót feltaláló Morse ismeretei az elektromosságról
2017. szeptember 4. 10:32 MTI
180 éve, 1837. szeptember 4-én mutatta be Samuel Morse a New York-i egyetemen az általa feltalált távíró működését. A Morse-féle ABC hosszú karriert futott be, alkalmazása szinte művészetnek számított, nemzetközi alkalmazása 1999 végén szűnt meg végleg.
Korábban
Samuel Finley Breese Morse 1791. április 27-én született a Massachusetts állambeli Charlestownban. A Yale College-ban (a Yale Egyetem elődjén) tanult vallásfilozófiát, matematikát, és az akkor újdonságnak számító elektromosságról is hallgatott előadásokat. Ugyanakkor Morse tehetséges képzőművész volt, annyira, hogy az egyetem után a festészetből élt, s elsősorban portréfestőként és szobrászként vált ismertté. A művészetek elkötelezett híveként 1825-ben alapító tagja lett a New Yorkban létrehozott National Academy of Design-nak (Nemzeti Dizájnakadémia), 1826-ban pedig annak elnökévé választották. 1811-1826 között európai körutat tett.
1832-ben rajzprofesszori állást kapott a New York-i Egyetemen, itt kezdett kémiai és elektronikai kísérletekkel foglalkozni. Ekkor fogalmazódott meg benne az elektromágneses távíró gondolata, melynek első, még igencsak kezdetleges tervét 1832. október 19-én vázolta fel egy újabb európai tanulmányút után, amikor Párizsban a tudomány új vívmányaival találkozott.
A megvalósítás nehézségekbe ütközött, mert Morse érdeklődött ugyan az elektromosság iránt, de ismeretei hézagosak voltak. A véletlen hozta össze Joseph Henry fizikussal, aki készséggel válaszolt kérdéseire, sőt gyakorlati tanácsokkal is ellátta, és segítségére volt Leonard Gale, a New York-i Egyetem tudományos professzora is. A bulldog kitartásával kísérletező Morse végül 1837. szeptember 4-én mutatta be a telegráfot: munkatársa fél kilométerrel távolabbról kezdte adni a jeleket, s a New York-i előadóteremben álló készülék ingája titokzatos tüskéket rajzolt a papírszalagra. A kódokat fejből ismerő Morse már mondta is a szöveget: „Sikeres kísérlet a távíróval 1837. szeptember 4-én.”
A készülék továbbfejlesztett változatát Morse pár hónappal később, 1838. február 20-án mutatta be egy hivatalos washingtoni bizottság előtt, 1839-ben dolgozta ki az egységes nemzetközi jelzésrendszerré vált pont-vonal kombinációt (a később róla elnevezett morzeábécét), a szabadalmat pedig találmányára 1840-ben kapta meg.
A találmány korszakos jelentőségét fel nem ismerő washingtoni kongresszus csak 1843-ban, s akkor is alig hat szavazatnyi többséggel harmincezer dollárt szavazott meg a Baltimore és Washington közti távíróvonal kiépítésére. Ezen 1844. május 24-én közvetítették az első üzenetet, ami egy Bibliai idézet volt Mózes negyedik könyvéből: „Mit tesz az Isten”. A villamos távíró vonalat 1845. április 1-jén nyitották meg hivatalosan a nagyközönség számára. (Magyarország első távíró vonala néhány évvel később, 1847. december 27-én nyílt meg Bécs és Pozsony között.)
A Morse-féle ABC hosszú karriert futott be, alkalmazása szinte művészetnek számított, nemzetközi alkalmazása 1999 végén szűnt meg végleg. Az elektromos távíró még életében meghozta feltalálója számára a sikert, a gazdagságot és az elismerést. Morse viszont emberként korántsem bizonyult nemesnek és nagylelkűnek: az elsőbbségről folytatott perben hevesen tagadta, hogy Joseph Henry bármilyen segítséget nyújtott volna neki. A rabszolgaság kérdésében pedig azon az állásponton volt a polgárháború idején, hogy annak intézménye isteni eredetű, helyes és igazolható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap