Megkönnyebbült öccse halálakor a későbbi brit király
2015. június 24. 16:11
Egy, a napokban nyilvánosságra hozott levél alapján kiderült, hogy az ifjú walesi herceg, a későbbi VIII. Eduárd egyáltalán nem zuhant össze öccse, a fogyatékos János herceg halálakor. Sőt, arra szerette volna felhasználni az alkalmat, hogy Németországból visszatérhessen szeretőjéhez Angliába.
Korábban
V. György király és Mária királyné legfiatalabb gyermekénél, János hercegnél négyéves korában diagnosztizáltak epilepsziát. Az ifjú királyi sarj betegsége az évek során súlyosbodott, és a kisfiúnak az epilepszia mellett még autizmusával is meg kellett küzdenie. Mivel nem szerették volna, hogy a nép megtudja, hogy a királyi vér nem annyira hibátlan, mint az emberek addig gondolták, a kisfiút elzárták a nyilvános szereplések elől. János emiatt az "elveszett herceg" néven vált ismertté.
Amikor a királyi utód állapota rosszabbodott, a család sandringhami birtokára küldték, ahol egy házban tengette napjait. Végül 13 évesen, agyvérzésben halt meg. Halála után azt is el akarták feledtetni, hogy egyáltalán létezett: a Windsor-ház legalább egy családfájából kitörölték a nevét.
János herceg
Egy nemrég megtalált levél szerint nem minden családtagot rázott meg a kis János halála. A levelet - mintegy 250 másikkal együtt - az 1950-es években vásárolta meg egy bélyeggyűjtő, akinek fogalma sem volt róla, hogy milyen értékes iratra tett szert. A dokumentumot - amely akár 20 ezer dollárt is érhet - pénteken bocsátják árverésre Los Angelesben.
A walesi herceg (a későbbi VIII. Eduárd), Freda Dudley Ward és férje, William Dudley Ward
Eduárd herceg éppen a Németországban állomásozó brit csapatokat látogatta meg, amikor 1919 januárjában értesült öccse haláláról. A walesi herceg a tragikus eseményt ürügyként szerette volna felhasználni arra, hogy kötelességét otthagyva meglátogassa szeretőjét, édesapja, V. György azonban keresztülhúzta számításait. Így Eduárd amellett, hogy nem vett részt öccse temetésén, még abban sem volt biztos, hogy melyik nap helyezték örök nyugalomra.
A levél részlete
A szeretőjének, Freda Dudley Wardnak írt levelében Eduárd megnyugtatta a lányt, hogy természetesen gyászolja testvérét, de - bár nem szeretné, ha hidegszívűnek tartaná - el kell ismerni, öccse halála az elképzelhető legnagyobb megkönnyebbülés, amiért titokban mindenki imádkozott.
Beszámolt arról is, hogy a kis János herceg két éve már meg sem szólalt, a családon kívül pedig senki sem látogatta. Emellett nyilvánvalóvá tette, hogy másik három testvére halála esetén ő törne össze a leginkább, legkisebb öccse azonban már "csak testében" volt jelen, és "jobban hasonlított egy állathoz, mint bármi máshoz".
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Podcastben beszélgettek a mohácsi csata mítoszairól 09:07
- A Homo sapiens megjelenése előtti faépítményt fedeztek fel Zambiában 08:33
- Útmutató segíti az ukrán kulturális örökség újraértelmezését 07:48
- Rituális etruszk bronzszekeret ástak ki Spanyolországban 06:32
- Ókori egyiptomi hercegnők fegyverhasználatát bizonyítja egy kutatás tegnap
- Eltávolítják a robbanóanyaggal teli második világháborús hajóroncs árbócait tegnap
- A név, amely túlélte az ókort: hogyan lett Odüsszeuszból Ulisszesz? tegnap
- Kutathatóvá válik a londoni Tower építészeti archívuma tegnap














