Meghalt idősebb George Bush
2018. december 1. 11:24 MTI
Meghalt pénteken késő este George H.W. Bush volt amerikai elnök hivatalos bejelentések szerint. Kilencvennégy éves volt.
Korábban
Úriember és diplomáciai játékos
Jim McGrath, a család szóvivője közölte: idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után halt meg. A bejelentés után közös közleményt adtak ki George H.W. Bush gyermekei, akik méltatták édesapjukat. „A legjellemesebb ember és a legjobb apa” – írták, és hálát adtak életéért.
George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-től 1993-ig töltötte be a hivatalt, előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt. 150 év után ő volt az első amerikai alelnök, aki indult az elnöki hivatalért, és nyert (korábban alelnökből csak úgy lett elnök, ha elődje meghalt vagy lemondott). Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt vívták meg az első iraki háborút – Kuvait felszabadítására – 1991 elején.
A The New York Times azt írta róla, hogy „képzett bürokrata” és „diplomáciai játékos” volt, aki „a Szovjetunió összeomlása és Kelet-Európa felszabadulása alatti árnyalt kormányzásával segített véget vetni a négy évtizedes hidegháborúnak és a nukleáris fenyegetettségnek”.
Az amerikai sajtóban megjelent első méltatások úriemberi modorát említik, és kiemelik, hogy mindig ragaszkodott a hagyományos amerikai értékrendhez. Emlékeztetnek rá, hogy egészen tavalyig aktív életet élt – a 90. születésnapját ejtőernyős ugrással ünnepelte meg –, tavaly óta azonban a Parkinson-kór kerekesszékbe kényszerítette. Felesége, Barbara, akivel 74 esztendeig élt házasságban, idén áprilisban hunyt el.
A halálhír bejelentése után nem sokkal kifejezte részvétét Donald Trump elnök és a first lady, Melania Trump, akik Buenos Airesben tartózkodnak a G20-as országcsoport csúcstalálkozója miatt. Közleményében az elnöki pár méltatta az elhunyt volt elnök „okos ítéleteit, józanságát és rendíthetetlen nyugalmú vezetői képességét”, hangsúlyozva, hogy az idősebb Bush honfitársainak nemzedékeit ihlette közszolgálatra. Donald és Melania Trump tisztelettel adózott a volt elnök előtt amiatt is, hogy az amerikai nemzetet és a világot elvezette – amint írták – „a hidegháború békés és győzedelmes lezárásához”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap