2022. tavasz: Megbízható elvtársak
ITT támogathatsz bennünket

Meghal Molnár Ferenc író, publicista

2004. szeptember 13. 12:06

A XX. századi magyar polgári drámairodalom jelentős alakja Budapesten született 1878. január 12-én. Genfi jogi tanulmányait követően hírlapíróként tevékenykedett Budapesten. A doktor úr című első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabokkal jelentkezett, amelyeket magyar és külföldi színházak is állandóan játszottak. Az I. világháborúban haditudósító volt. A legtöbb vitát kiváltó színműve az 1909-ben bemutatott Liliom volt, amely az argót és a jassznyelvet színpadra emelte. Az 1926-os Játék a kastélyban a vígjáték keretein belül önmaga és közönsége elé tartott görbe tükröt. Összes művei már 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1939-ben feleségével, Darvas Lilivel előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba költözött, s ott is halt meg New York városában. Utolsóként bemutatott darabja a hagyatékában megtalált Nászinduló (1996). Regényei közül az 1905-ben született Pál utcai fiúk, az ifjúsági irodalom maradandó alkotása lett a legsikeresebb, megszámlálhatatlanul sok nyelvre lefordították, s magyar-amerikai koprodukciós film is készült belőle. Főbb művei: A Pál utcai fiúk, Az ördög, Liliom, A testőr, A hattyú, Égi és földi szerelem, Üvegcipő, Játék a kastélyban, Olympia, Egy, kettő, három, Őszi utazás, Szülőfalum, Pest. Szórakoztató színműveit újabban ismét felfedezik, sokból tévéjáték is készült.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tavasz: Megbízható elvtársak
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár