Megfejtették a kismartoni zsidó temető sírfeliratait
2015. október 29. 15:20 MTI
Újra olvashatók a kismartoni (Eisenstadt) zsidó temető sírfeliratai. Az Osztrák Zsidó Múzeum munkatársai nyolc hónapon át tanulmányozták a mintegy 1082 sírfeliratot. A legrégebbi sírkő 1679-ből való. A városban nyugszik a település első rabbija is.
Korábban
Kevés kivétellel újra lehet tudni, hogy a Kismartonban eltemetett 1105 elhunyt pontosan ki volt - közölte a múzeum igazgatója, Johannes Reiss. A munkálatok január óta zajlottak, a szakértőknek a sírköveken az alig látható vagy a nehezen olvasható feliratokat kellett megfejteniük. Számos sírkőtöredéket is össze kellett rakni, a szakemberek hetente négy-öt darab feliratot tudtak dokumentálni - közölte a múzeumigazgató.
Az elhunyt nevéről és halálnak időpontjáról szóló információkat elektronikus formában is közölték, ezek elérhetőségét a sírköveken lévő QR-kódok jelzik. Az adatbázis megtalálható továbbá a kismartoni Osztrák Zsidó Múzeum honlapján is. A feljegyzéseket kommentálni és kiegészíteni is lehet, így jelezhető, ha valaki az egyik elhunyt hozzátartozója. A köveken olyan utalások is megtalálhatók, hogy az elhunyt jó ember volt-e, tanult emberként vagy visszahúzódva élte az életet. Az igazgató szerint a sírfeliratok egyúttal kapaszkodót jelentenek a személy életrajzához. A kismartoni zsidó temető a bécsi Seegassében található sírkert mellett a legjelentősebb Ausztriában. Nagyobb területen fekszik, mint a bécsi.
Kismartonban a legrégebbi sírkő 1679-ből való. A városban nyugszik a település első rabbija is, akinek sírkövét évente zsidó zarándokok százai látogatják a világ minden pontjáról. Burgenlandban 14 zsidó temető van, ezekben 8000 sírkő található. A fejfákon javarészt héber felirat olvasható. Az Osztrák Zsidó Múzeum 23 éve dolgozik azon, hogy a burgenlandi zsidó temetőket számba vegye. Az intézmény 1995-ben már könyv formában kiadott egy összegzést a kismartoni zsidó temető sírfeliratairól, 2014-ben pedig a mattersburgi zsidó temető történetét és jelen állapotát dokumentálták digitálisan.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Csak a kilencedik expedíció járt sikerrel a Mount Everest meghódításában 11:20
- Attila hun király legendái és halálmítoszai 10:40
- Hat házasság, megannyi film és találmány: Hedy Lamarr különös élete 09:50
- Mit ünneplünk pünkösd napján? 09:05
- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor tegnap
- Mi magyarázhatja a Római Birodalom bukását? tegnap
- A magyar és német kisebbségeket tette felelőssé Csehszlovákia szenvedéseiért Edvard Beneš tegnap
- Megőrjítette erotikus táncával a férfiakat Josephine Baker, a Bronz Vénusz tegnap