2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Még a göndör haj kiegyenesítését is megtiltotta Kongó „tüzes lábnyomú” despotája

2020. április 23. 14:08 Czókos Gergő

Ronald Reagan még az 1980-as években is a „józan ész és a jóindulat hangjának” nevezte, a kongóiak azonban egy évtizeddel később már nyíltan az „ország sírásójaként” emlegették. Mobutu Sese Seko, a Kongói Demokratikus Köztársaság (1971-től Zaire) kleptokrata diktátora három évtizedes uralma alatt a becslések szerint mintegy 5 milliárd dollárt sikkasztott el az államkasszából, és miközben saját maga és családtagjai számára szinte példátlan luxuskörülményeket teremtett, az általa vezetett, ásványkincsekben gazdag fekete-afrikai országot a tönk szélére sodorta.

Mobutu

Joseph-Désiré Mobutu egy szakács és egy szobalány gyermekeként született 1930. október 4-én. A fiút 1949-ben egy szerelmi ügy miatt kicsapták egy katolikus iskolából, és arra kötelezték, hogy hét éven át szolgáljon az alapvetően rendfenntartó feladatokat ellátó Force Publique-ben. A szabadidejében rengeteget olvasó, többek között Machiavelli, Churchill és de Gaulle műveit is forgató Mobutu leszerelését követően újságírónak állt, miután azonban 1960. június 30-án az egykori Belga Kongó (ekkor még Kongói Köztársaság néven) elnyerte függetlenségét, a kongói haderő élére került.

Szinte azonnal levert egy katonai zendülést, majd államcsínnyel hatalomra került, de hatalmát akkor még nem tudta megszilárdítani. A több kongói tartomány, többek között a leggazdagabb, Katanga függetlenségi törekvései miatt kitört kongói válságnak végül Mobutu nyugati segítséggel, 1965 novemberében végrehajtott második puccsa vetett véget.

Hatalomra kerülése után feloszlatta a parlamentet, és felszámolta a többpártrendszert, majd 1966 júniusában több százezres tömeg előtt kivégeztette Évariste Kimba egykori miniszterelnököt, valamint három minisztertársát. Emberei két évvel később az amnesztia ígéretével hazacsalogatott ellenzéki vezért, Pierre Mulelét is kegyetlenül megkínozták: többek között a szemgolyóit és a nemi szervét is kitépték, majd – amikor még mindig életben volt – levágták a végtagjait. 1969. június 4-én a kinshasai (1966-ig Léopoldville) Lovanium Egyetem reformokat követelő diákjainak tüntetését fojtotta vérbe. A mészárlás mintegy 50 áldozatát tömegsírban hantolták el.

Mobutu propagandahadjáratot indított az afrikai hagyományokhoz való visszatérés, valamint a gyarmati múlt maradványainak a felszámolása érdekében. Amellett, hogy Zairére keresztelte át az országot és a Kongó folyót, betiltotta a nyugati ruhaviseletet, a lakosságot az európai hangzású nevek lecserélésére kötelezte, és még a göndör haj kiegyenesítését is megtiltotta. Ekkoriban vette fel a Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu Wa Za Banga nevet, amelynek jelentése: hatalmas harcos, akinek kitartása és törhetetlen győzni akarása hódításról hódításra visz, tüzes nyomot hagyva lába után.

A diktátornak eközben szinte vallásos kultusza alakult ki. Az állami televízió híradójának főcímében a sokak által prófétaként tisztelt diktátor isteni jelenésként leszállt a felhők közül. Leopárdbőr fejfedője valóságos védjeggyé vált, egyes vidékeken pedig azt rebesgették, hogy mahagóni sétabotjának varázsereje van, és ráadásul csak ő képes felemelni.

A nepotizmus és a korrupció az egész országot áthatotta. A diktátor minden fontosabb pozícióba rokonait és ismerőseit ültette, és egy idő után már ellenfeleit is különböző adományokkal és a meggazdagodás reményével kecsegtető hivatalokkal kenyerezte le. Herman Jay Cohen, egykori afrikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár jogosan jegyezte meg, hogy Mobutu kormánya úgy működött, mint a szicíliai maffia.

A diktátor a világ egyik legszegényebb országává tette a hatalmas réz-, kobalt- és uránérckészletekkel, valamint gyémántmezőkkel és vízenergiában gazdag folyókkal rendelkező Zairét. Miközben a függetlenség elnyerésekor meglévő tíz burkolt út közül mindössze egy maradt meg használható állapotban az 1990-es évekre, a parasztok pedig jobbára maniókagyökéren és rovarokon éltek, Mobutu a külföldi segélyeket elsikkasztotta, az állami bevételek egy részét pedig saját bankszámláira utalta. Gbadolite-ban felépítetett palotáját csak a dzsungel Versailles-jaként emlegették, halála után pedig mintegy húsz luxusingatlant hagyott hátra.

A nyugati hatalmak bányaérdekeltségeik, valamint a szovjet és kínai befolyás növekedésétől való félelmük miatt sokáig szemet hunytak a diktátor demokratikus elvekkel nehezen összeegyeztető akciói felett, a biporális világ felbomlását követően azonban szerepe leértékelődött. 1996-ban a növekvő társadalmi és etnikai feszültségek polgárháború kirobbanásához és Mobutu bukásához vezettek. A diktátor 1997. szeptember 7-én, Rabatban halt meg prosztatarákban. „Afrika legnagyobb rablója” – ahogyan William Tordoff és J. D. Fage nevezte a diktátort közösen írt, Afrika története című könyvében – 2013 óta ismét hazája földjében fekszik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár